Szlovákia tart a magyaroktól

Luan Shllaky, az albániai Nyitott Társadalomért Alapítvány igazgatója szerint Szlovákia azért nem ismeri el Koszovót, mert attól tart, az ország a magyar kisebbség helyzetének megoldására mutat példát.

Shllaky szerint a szlovák diplomácia álláspontjának csakis belpolitikai okai vannak – a szakember mindezt a SITA hírügynökségnek jelentette ki. A Szerbiából kiszakadt országot az Európai Unió tagállamainak nagyobb része elismerte, csak Szlovákia, Spanyolország, Görögország, Románia és Ciprus késlelteti a kapcsolatfelvételt Koszovóval.

Shllaky úgy véli, mindegyik országot belpolitikai okok vezérelik – ahogy Spanyolország a katalánoktól és baszkoktól tart, Szlovákia szerint a magyar kisebbség számára szolgálhat példaként a koszovói történet. A szakember rámutatott, hogy a „szerb propaganda” és a koszovóiakról kialakított, a kilencvenes években elterjedt negatív kép is hozzájárult a bizalmatlansághoz.

A szervezet munkatársai csütörtökön rövid munkaútra érkeztek az országba, találkoztak többek között a külügyminisztérium képviselőivel és több parlamenti képviselővel is, kijelentették, többük részéről olyan visszajlezéseket kaptak, hogy semlegesen állnak hozzá az ország felvételéhez az Európai Unióba – azaz nem fogják szándékosan akadályozni a folyamatot.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »