Magyar tankönyvek okoznak problémát Szlovákiában

Az MKP az elmúlt hónapok során számtalanszor rámutatott arra, hogy Szlovákia közoktatásának jelenlegi két legnagyobb problémája az elkapkodott tartalmi reform és a vele párosuló akkút tankönyvhiány.

A tankönyvellátás problémáját fokozza az a merev jogszabály is, mely szerint csak az oktatási minisztérium által jóváhagyott tankönyvekből lehet tanítani. Egyéb tanszövegeket és munkafüzeteket is csak akkor lehet használni, ha ezek összhangban vannak a közoktatási törvény céljaival és alapelveivel. Hazai magyar tanítási nyelvű iskoláinkat rendkívül negatívan érintik ezek a gondok. Problémák nem csak a történelem oktatás és a megfelelő történelem tankönyvhiány terén mutatkoznak, hanem általános és szinte kezelhetetlen a tankönyvhiány a tantárgyak többségénél. Vajon van-e megoldás, kezelhetők-e a fennt említett problémák?

Szigeti László, a Magyar Koalíció Pártja oktatási és kulturális alelnöke a megoldást a következőkben látja:

– Hiba volt, hogy az év eleji közoktatási törvény módosítása nem tért ki a tankönyvhasználat és tankönyvpiac liberalizációjára. Az előző közoktatási törvény olyan tankönyvek használatát is lehetővé tette, melyeket az oktatási minisztérium nem hagyott jóvá. Tehát minél hamarabb módosítani kell a közoktatási törvény tankönyvhasználatra vonatkozó részét.

– Szükség van a tartalmi reform újragondolására. Indokolatlan, hogy a szlovák és magyar tanítási nyelvű iskolák történelem tantárgy tananyagtartalma azonos legyen. Értelemszerű, hogy a magyar iskolák történelem óráin a magyar történelmet is kell oktatni, s hozzá külön tankönyvre van szükség.

– A módosított kompetenciatörvény, miszerint a nemzetiségi oktatást érintő kérdésekben együttműködik az oktatási miniszter és a kormány kisebbségekért felelős alelnöke nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, pedig Jurzyca és Chmel a kormányüléseken hetente találkoznak. Úgy tűnik, a nemzetiségi oktatásnak nincs igazi gazdája, pedig kellene, hogy legyen.

– Az oktatási minisztériumban senki sem képviseli igazán a nemzetiségi közoktatást, hisz az osztály élén még minig Mikolaj embere áll, akinek vajmi kevés affinitása van a nemzetiségi, köztük a magyar oktatásügyhöz. Új vezetőt kell állítani a nemzetiségi osztály élére.S hogy mindezt kinek kéne biztosítani, vagy legalább kezdeményezni és szorgalmazni, az mindannyiunk számára egyértelmű és világos. Hisz van a kormányban és a parlamentben egy párt, mely gyakran azt állítja magáról, hogy a szlovákiai magyarok érdekeit (is) szolgálja. Szolgálja?

Az oktatásügyi tárca szerint nincs szükség magyar történelemkönyvekre

Az Eugen Jurzyca vezette oktatásügyi minisztérium úgy véli, a szlovákiai magyar iskolák hallgatóinak ugyanazokból a tankönyvekből (pontosabban azok magyarra fordított változatából) kell tanulniuk a történelmet, mint a szlovák iskolák diákjainak.

Történik ez akkor, amikor lényegében készen állnak a tankönyvek a szlovákiai magyar iskolások számára. A Kovács László, Simon Attila és Simon Beáta nevével fémjelzett, kifejezetten a szlovákiai magyar diákok részére készült történelemkönyvek első két része már forgalomban volt, a Fico kormányzat oktatáspolitikája azonban azok terjesztését leállította.Szlovákiában egy éve új kormány alakult, a szemlélet azonban maradt. A minisztériumi indoklás szerint ezek a tankönyvek nincsenek összhangban az ún. ISCED állami művelődési tantervvel, a történelemoktatást pedig egységesíteni kell. Azaz, gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szlovák tárca szerint a magyar diákoknak nem kell ismerniük a magyar múltat, hanem azt a szlovák „történelmet” kell elsajátítaniuk, mely az ezer éves magyar múltat vagy elhallgatja, vagy eltorzítva említi.

Kitekintő / Felvidek Ma

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »