Békességre intenek a román politikusok

A román társadalom húsz évvel a rendszerváltás után sem készült fel a román–magyar együttélés kérdésének józan, normális megvitatására – vonta le a következtetést Dan Manolă­chescu, a DLP megyei elnöke az elmúlt napok történéseiből. Elmondta, hét évvel ezelőtt a civil társadalom képviselőjeként, a Közösségért Egyesület keretében Mădălin Guruianuval közösen kezdeményezett párbeszédet, nyitást a magyar közösség irányába, de nem járt sikerrel, mint ahogy most is félreértették üzenetét. „Még el kell telnie néhány évnek, és akkor majd ismét próbálkozom” – fogalmazott tegnap.

Dan Manolăchescu szerint a székelyföldi románoknak és ma­gyaroknak joguk van a nyugodt, békés légkörre, és nincs szükségük arra, hogy a bukaresti konfliktusokat (megfogalmazása szerint: szemetet) ide költöztessék. Hét eleji kérése arra irányult, hogy senki ne próbálja az utcán megoldani az etnikai nézetkülönbségeket, mert elfajulhat a helyzet, ezt értették sokan félre, mint ahogy meggyőződése az is, nagyon sok, a térségben élő magyar nem érti pontosan, miről zajlik a koalíción belüli vita. A félreértések eloszlatását kívánja szolgálni, hogy pár évvel ezelőtt írt könyvét, a románul és magyarul egyaránt megjelent Székelyföld mítoszait az interneten hozza nyilvánosságra teljes terjedelmében, hogy mindenki megismerhesse a régióról, az itteni helyzetről vallott nézeteit.

Békességre, a normális légkör megőrzésére szólít a másik fiatal politikus, a liberális Mădă­lin Gu­ruianu is, Magyar testvéremnek címet viselő nyílt levelében azok ellen szól, akik – meglátása szerint mindkét oldalról – a nacionalizmus felélesztésén munkálkodnak. Em­pá­tiá­ra, odafigyelésre, diplomáciára és humorra van szükség, hogy túllendülhessünk a felmerült gondokon, a közvéleményt mérgező nyilatkozatok, az „asztalcsapkodás” következményeit nehéz előre megbecsülni, de katasztrofálisak lehetnek; ennek nem lesznek győztesei, csak áldozatai – áll Guruianu felhívásában, aki három nyelven azzal zárja nyilatkozatát: Szent­györgy, szeretlek.

Dan Manolăchescu, a De­mok­rata Liberális Párt elnöke nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy a térség szempontjából melyik átszervezési változat lenne megfelelőbb, úgy értékelte, románoknak és magyaroknak egyaránt fel kell mérniük az állam, sőt, akár Európa nagyobb érdekeit, s engedniük kell követeléseikből. Bízik benne, az RMDSZ nem lép ki a kormányból, mert meglátása szerint akkor Kovászna megyében megszakadna egy nagyon jelentős fellendülési folyamat, hiszen az elmúlt két év nagyon eredményes volt Háromszék számára.

Háromszék.ro

Friss hírek