Chávez hallgatása magáért beszél

Bár a sajtóban megjelent képek szerint a június 10-e óta Kubában lábadozó venezuelai elnök jól van, az állapota körüli titkolózás aggodalomra ad okot országában.

Az 56 éves elnök napok óta tartó hallgatása már csak azért is meglepő, mert szokása szerint minden jelentős politikai esemény kapcsán kifejti véleményét. Most azonban nem csak, hogy nem adott ki semmilyen közleményt az El Rodeo börtönben zajló, 25 halálos áldozattal járó lázongásokkal kapcsolatban, de egyelőre azt sem tudni, mikor érkezik vissza Venezuelába.

Egyesek szerint ennek oka, hogy betegsége súlyosabb, mint ahogyan azt a kormány állítja, mások szerint viszont inkább arról van szó, hogy Chávez nem akarja gyengélkedő vezető képét mutatni, ez ugyanis nagyban ronthatja esélyeit a 2012-es választásokon, amely már harmadik mandátuma lenne. A kormánypárti politikusok nyilatkozata szerint az 1999 óta hatalmon lévő politikus aktívan részt vesz  a politikai döntéshozatalban, és nem merült fel helyettesítésének lehetősége.

Duzs Éva

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »