A szlovák külügy elégedett a Velencei Bizottság állásfoglalásával

Mikuláš Dzurinda szlovák külügyminiszter elégedetten fogadta a Velencei Bizottság Magyarország Alaptörvényével kapcsolatos állásfoglalását.

Dzurinda szerint a Velencei Bizottság állásfoglalása teljes összhangban van a szlovák parlament május 27-i, Magyarország Alaptörvényével kapcsolatban elfogadott állásfoglalásával, alátámasztotta azt a szlovák álláspont, mely szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozók személyekért elsősorban az az ország felelős, amelyben a kisebbség él.

A külügyminisztérium értelmezése szerint a Velencei Bizottság hangsúlyozta az emberi jogok individuális jellegét, és a nemzeti kisebbségek védelmét rögzítő keretegyezmény sem szól kollektív kisebbségi jogokról. A szlovák külügyminisztérium fontosnak tartja a Velencei Bizottság azon felhívását, hogy a jószomszédi kapcsolatok fenntartása érdekében kerülni kell azokat az exterritoriális lépéseket, amelyek a másik országban nyugtalanságot válthatnak ki. Mikuláš Dzurinda szerint a Velencei Bizottság állásfoglalása figyelmeztetés a Magyar Köztársaság részére: tartózkodjon az olyan lépésektől, melyek túllépnek  Magyarország területén.

Felvidék.ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »