Lezárta Tibetet a kínai vezetés

Kína lezárta Tibetet a külföldi turisták elől, a Kínai Kommunista Párt alapításának július elsején esedékes 90. évfordulója miatt – írja a BBC. Peking nagyon érzékeny a politikai rendszerét esetlegesen fenyegető eseményekre, így igencsak óvatos a Tibet területére érkező külföldiekkel kapcsolatban, különösképp a tibeti függetlenséget támogató nemzetközi mozgalmak tevékenységének fényében.

A Kína által autonóm területként számon tartott Tibetbe látogatáshoz külön engedély szükséges, de a pekingi vezetés időnként teljesen lezárja a területet a turisták elől, általában politikai jelentőségű évfordulók idején. „Ez egy új szabály a 90. évforduló ünneplése miatt. Még turistacsoporttal sem jöhetnek be külföldiek” – nyilatkozta a Reutersnek egy helyi utazási iroda dolgozója. Egy másik iroda szerint az intézkedés várható volt, abban reménykednek, hogy augusztusra feloldják a korlátozást, mert ekkor kerül megrendezésre több fontos buddhista fesztivál.

Idén áprilisban már sor került hasonló korlátozásra, akkor Szecsuán tartomány tibetiek lakta részeire vonatkozott a tiltás, miután a helyi tibeti aktivisták szerint a hatóságok lezártak egy buddhista kolostort egy szerzetes öngyilkossága miatt. Valószínűleg az is hozzájárul Peking óvatosságához, hogy 2008-ban, a Kína elleni sikertelen lázadás évfordulóján zavargások sorozata kezdődött Tibetben, a felkelőket Kína csak katonai erő alkalmazásával tudta megfékezni.

Koczkás Sára

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »