A brit pénzügyminisztériumi berkekben, konkrétan George Osborne terveiben újra felújításra kerülhet az a terv, ami az univerzális bankok feldarabolását célozza, vagyis a kereskedelmi hitelintézetek és a befektetési banki tevékenységek szétválasztását külön intézményi és szabályozói rendszerbe. Erre több kísérletet is láthattunk a pénzügyi válság során, főleg az Egyesült Államokban implementáltak látványos intézményi átalakulást, így gyakorlatilag a legnagyobb Wall Streeti bankóriások eltűntek, vagy összeolvadtak 2008-2009 között. Egy hasonló mérvű átalakítás bizonyosan nem hagyhatja érintetlenül a brit pénzügyi szolgáltatókat, de egyelőre az ötlet konkrétumokat nem tartalmazott. A mostani átalakításhoz szükség lehet ugyanis nemzetközi egyeztetésekre, éppen most zajlik a nemzetközi pénzügyi rezsim föderatív megreformálásának folyamata. Mindenesetre az egyik nem kívánt következménye egy radikális pénzügyi reformintézkedésnek az lehet, hogy a nagyobb londoni szolgáltatók elvándorolnak a brit szigetekről, és máshova, elsősorban a Távol-Keletre helyezik át központjaikat. Mindez mutatja, hogy a brit bankvállalatoknak milyen lobbi erejük van, amin még könnyen megbukhat a terv.
bank Equilor Európa gazdaság Nagy-Britannia
Friss hírek
600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »Fenntartható ajándékok a dolgozóknak (x)
A vállalati ajándékozásban az elmúlt évek során egyre hangsúlyosabbá vált a környezettudatosság kérdése.
Read More »A rosszul kiválasztott bérlő pénzügyi és jogi kockázatai (x)
A lakás kiadása rendszeres bevételt hozhat, de egy elhamarkodott döntés könnyen veszteségbe fordíthatja a befektetést. A késve érkező bérleti díj, a lakásban keletkező kár vagy egy elhúzódó jogvita nemcsak pénzt visz el: a tulajdonos idejét és nyugalmát is felemésztheti.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.