Obama az 51. államban


Útja jelentőségét az sem csorbítja, hogy a függetlenségpártiak által bejelentett számos tüntetés következtében azt néhány órásra rövidítették le, beszédét a belváros helyett a reptéren tartja, és hogy a szigetből a kormányzó rezidenciáján kívül szinte semmi nem lát majd. Így is a hispán közösség felé tett rendkívüli gesztusról van szó.

Az egyeztetések középpontjában két kérdés áll. Egyfelől a sziget két legnagyobb problémáját jelentő gazdasági és bűnügyi helyzet megtárgyalása, másfelől a függetlenség kerül napirendre.

Utóbbi a Puerto Ricó-iak számára két referendumot fog jelenteni a közeljövőben. Az első népszavazáson azt kérdezik az ország lakóitól, hogy függetlenséget vagy továbbra is az USA-hoz való tartozást kívánnak-e. Az eredmény tükrében pedig annak formájáról kérnek majd véleményt. (Ha függetlenség, akkor teljes szuverenitás vagy társultság? Ha „függőség”, akkor az USA 51. államaként vagy marad minden, ahogy most van?) Megjegyzendő, hogy az utóbbi négy szavazáson a sziget mindig a status quo fenntartását támogatta.

Szeghalmi Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »