Szigorítania kellene a jegybanknak

Kamatdöntő ülést tartanak ma Frankfurtban és Londonban, a piacon továbbra sem számítanak emelésre sem az EKB, sem pedig a Bank of England részéről, bár mindkét gazdasági övezetben indokolttá vált a szigorítás, ennek gyakorlatilag csak az időzítése a kérdés.

13:00-kor esedékes az angol jegybank ülése, amely nem csak a rekord alacsony 0,5%-os kamatrátáról hoz döntést, hanem a 200 milliárd fontos kerettel működő kötvényvásárlási programról is. Bár egyelőre a brit gazdasági növekedés lassulása a várakozásoknál visszafogottabban ütött be, az inflációs folyamatokkal kiegészülve indokoltnak tűnik, hogy beemeljen a BoE még az idén legalább 25 bázisponttal. Ezt a bizonytalanságot érzi a font is, emiatt az USDGBP gyakorlatilag tavaly december óta egy egyenletesen süllyedő pályán mozog.

Az eurózónában hasonlóan összetett folyamatok fölött diszponál a jegybank, amely elképzelhető, hogy tovább szünetelteti az áprilisban megkezdett kamatemelést. Egyelőre a gazdasági és pénzügyi döntéshozókat a görög adóssághelyzet rendezése köti le, és ebből az EKB sem tudja kivonni magát. Egyes becslések szerint 445 milliárd eurós kitettsége van az EKB mérlegének a periféria kötvénypiacain, emiatt kerültek a jegybankárok szembe a kötvények névértékének levágásában gondolkodó uniós vezetőkkel. Valószínűleg a 13:45-kor esedékes döntést követő sajtótájékoztató fő témája az adósságkrízis lesz, és itt érdemes is lesz odafigyelni Trichet értékelésére, hiszen bármilyen döntés is szülessen a görög adósság sorsáról, abban az EKB megkerülhetetlen szereplő, vagyis a jegybankárok hozzáállása piaci iránymutatás szempontjából sem elhanyagolható.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »