Újabb akadályok lassítják a kisebbségi törvény elfogadását

Újabb akadályok lassítják a kisebbségi törvény elfogadását – tudtuk meg az Új Magyar Szó  Varga Attila képviselőtől, a jogszabályt tárgyaló emberjogi szakbizottság tagjától. A politikus tájékoztatása szerint a testület még nem kezdte el a tervezet vitáját, mert időközben a nemzeti kisebbségek Varujan Pambuccian vezette frakciója tegnap több módosító indítványt is benyújtott, amiről még egyeztetni kell. „Elvi szinten a kisebbségek több javaslatával egyetért az RMDSZ, de a törvény eredeti koncepcióját is érintik, tehát sok mindent felborítanak” – magyarázta az ÚMSZ-nek Varga.

A képviselő a kisebbségek frakciójának részéről érkező indítványok között említette azt, hogy a jelenleg a miniszterelnöki hivatalhoz tartozó Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala alakuljon át független hatósággá. A politikus nem titkolta, az RMDSZ-nek bosszúságot okoz ez a helyzet. „Nehezen, de sikerült meggyőznünk a nagyobbik koalíciós partnert, hogy ne hátráltassa módosító javaslatokkal a munkát. Most pedig a kisebbségek frakciójának vannak ilyen igényei, amelyeket természetesen figyelembe kellene vennünk” – mondta a képviselő.

Varga szerint a szakbizottsághoz továbbra sem jutott el a kormány álláspontja a kisebbségi törvénnyel kapcsolatban. Ezt ennek a hétnek az elejére ígérte korábban a miniszterelnök. „A dokumentumnak csak annyit kell tartalmaznia, hogy a kormány támogatja a törvényt, semmi egyebet. Nélküle formálisan nem kezdődhet meg a vita” – mondta az RMDSZ-es képviselő. Varga számításai szerint csupán jövő héten kezdődhet meg a szakbizottságban a törvény érdemi tárgyalása.

Az már eldöntöttnek látszik, hogy a vitát a 19. cikkelytől folytatják a képviselők, tehát az előző paragrafusok elfogadottnak tekinthetők. „Ha beindul a kormánypárti szavazógépezet, akkor elvileg nem lesznek problémák. Azt azonban nem tudnám megjósolni, mikor fogadjuk el a jelentést” – mondta Varga Attila.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke tegnap azt nyilatkozta: ha jövő héten nem sikerül elfogadni a szakbizottsági jelentést, a törvényért a kormány a parlament előtt vállal felelősséget. „Erről született egyezség a koalícióban” – tette hozzá a politikus. Varujan Pambuccian egyébként korábban azt nyilatkozta: a kisebbségek nem értenek egyet a felelősségvállalás módszerével.

Mint ismert, egy korábban aláírt koalíciós megállapodás szerint a kisebbségi törvényt a jelenlegi ülésszak végéig kell elfogadnia a képviselőháznak. Kelemen Hunor korábban kijelentette: „június végéig vagy lesz kisebbségi törvény, vagy nem lesz kormánykoalíció.”

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »