Felszólaltak a magyarellenes megnyilvánulások miatt

A közelmúltban Romániában észlelt magyarellenes megnyilvánulások ellen emelt szót Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő (EP) Strasbourgban hétfőn, az intézmény plenáris ülésén. Beszédében az erdélyi magyar képviselő utalt a Székelyföld Brüsszeli Képviseletének megnyitása kapcsán Romániában észlelt ellenséges megnyilvánulásokra, de kitért a Trianon emléke és fontossága előtt tisztelgő, békés akciókat ért támadásokra is.

Sógor úgy fogalmazott: „A multikulturalitás azt feltételezi, hogy az egymás mellett élő népek kölcsönösen ismerjék egymás múltját, kultúráját és nyelvét. Ennek a kölcsönösségnek a hiányával magyarázható az a hisztériakeltés, amelynek a napokban tanúi voltunk Romániában”.

Mint mondta, eddig két romániai megye képviselete irodát nyitott Brüsszelben. Az egyik bukaresti lap véleménye szerint csupán az a gond, hogy a két megye lakossága túlnyomórészt más etnikumú, mint az országos többség. „Gond ez ma Európában?” – tette fel a kérdést az EP-képviselő.

Meglátása szerint hasonlóan furcsa az a gondolkodás is, amely „megtiltaná a szomszédnak, hogy megemlékezzen a napról, amikor elvesztette vagyonát, földjét, esetleg családtagjait”. Szerinte erre is volt példa a napokban, amikor az első világháborút lezáró trianoni békeszerződésre emlékeztek június 4-én – írja a Krónika.

Sógor Csaba szerint egy kirekesztő, elnémító, múltat és történelmet letagadó, egy régió fejlődését megtiltani akaró gondolkodásra van ellenszer: egy nyitott, befogadó, kulturális értékeket megbecsülő, a kisebbség jogait tiszteletben, tartó erős Európa.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »