Folytatódik az öldöklés Elefántcsontparton

Hiába tűnik úgy, hogy véget ért a hónapokig tartó káosz Elefántcsontparton, a Human Rights Watch jelentése szerint az erőszak továbbra is folytatódik. A beszámoló szemtanúkra és érintettekre hivatkozva azt állítja, hogy Alassane Ouattarához hű fegyveresek április óta Laurent Gbagbo korábbi elnök 149 vélt vagy valós támogatóját mészárolták le az ország gazdasági fővárosában, Abidjanban.

Corinne Dufka, a szervezet Nyugat-Afrika szakértője úgy véli, hogy a gyilkosságok hamar szertefoszlathatnak minden reményt azzal kapcsolatban, hogy Ouattara új korszakot hozhat el az ország történelmébe. Dufka szerint elérkezett az ideje annak, hogy az elnök betartsa az atrocitások hiteles és pártatlan kivizsgálására tett ígéretét. Ugyanakkor a bukott elnököt támogatók sem ültek tétlenül az elmúlt hónapokban, az ő számlájukra 220 áldozat írható.

Elefántcsontparton öt hónapig tartó patthelyzet alakult ki, miután a novemberi elnökválasztást elvesztő Laurent Gbagbo nem volt hajlandó lemondani a hatalomról. Az országnak ez idő alatt két párhuzamos kormánya is volt, a hónapok során mindkét fél fegyveresei tevékenyen kivették részüket a legalább 3000 civil halálos áldozatot követelő öldöklésekből. A helyzetnek csak az vetett véget, amikor az Ouattarát támogató lázadó erőknek végül április 11-én sikerült letartóztatniuk Gbagbót, aki azóta is házi őrizetben vár további sorsára.

Tési Áron

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »