Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) információi szerint az RMDSZ megbízásából csapatok keresik fel azokat a Kárpátokon túli megyékben élő személyeket, akik kézjegyükkel látták el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését támogató íveket. A nemzeti tanács képviselői úgy értesültek, az aláírókat próbálják meggyőzni arról, nyilatkozzák azt, hogy a kézjegyüket meghamisították, vagy kényszerítették őket arra, hogy támogassák az új párt bejegyzését – írja a Krónika.
A Háromszék című Kovászna megyei napilap értesülései szerint az akció mögött Seres Dénes parlamenti képviselő áll, a Szilágy megyei honatya azonban cáfolta, hogy ilyesmivel foglalkozna, mondván, az aláírók jegyzéke nélkül ezt nem is tehetné meg.
Toró T. Tibor, a nemzeti tanács ügyvezető elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, az információknak nem tudnak utánajárni, az értesüléseket igazolandó bizonyítékuk sincs, de mint fogalmazott, reméli, hogy ilyesmire 2011-ben nem kerülhet sor.
„Bízom abban, hogy a jogállamiság eljutott arra a szintre, amikor nem kell attól tartanunk, hogy adminisztratív eszközökkel, hatalmi erővel szorítanak le a pályáról, sem attól, hogy ilyen módszerekkel támogatókat félemlítenek meg. Úgy vélem az erdélyi magyar politikai kultúra is fejlődött már annyit, hogy ne kelljen ilyenfajta torpedóakcióktól tartanunk” – nyilatkozta az ügyvezető elnök.
Emlékeztetett: hasonló RMDSZ-es akciókra volt már precedens 2004-ben, amikor a szövetség „mindent megtett”, hogy megakadályozza a Magyar Polgári Párt bejegyzését, Temes megyében például a politikus rokonait is megfenyegették. Toró szerint érthetetlen, hogy az aláírók jegyzéke hogyan jutott el bárkihez.
„Az ívekhez a törvény szerint bírák és ügyészségi illetékesek férhetnek hozzá, magánszemélyek alapos indoklással kérhetik ki ezeket. Utánanéztünk, ennek írásos nyoma nincs, tehát egyértelmű, hogy aki hozzáfért, törvénytelen eszközöket használt. A pártbejegyzés ellen óvást emelő Adrian Drăghici például indoklásában arra hivatkozott, hogy az ívek hamis aláírásokat is tartalmaznak, ilyesmit csak abban az esetben állíthat, ha tanulmányozta a jegyzéket, ez azonban hivatalos keretek közt nem történhetett meg” – mutatott rá.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nem érti, hogy az EMNT képviselői miért aggódnak, amikor bárki is megkérdőjelezi az aláírások hitelességét. „Alaptalanok a vádak. Ha nem telefonkönyvből írták ki a neveket és nem csaltak, a pártot be fogják jegyezni” – mondta a főtitkár.
Krónika.ro