Székely lajstrom készül

Elkészítik a székely katasztert – jelentette be Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki Borboly Csaba Hargita és Lokodi Emőke Maros megyei kollégáival a székelyföldi megyék közös programjai mellett erről a kérdésről is egyeztetett.

Elsősorban a máshol élők számbavételét tartják fontosnak, azokét, akik ott születtek, de ma már az ország vagy a világ más tájain élnek. Az elképzelés szerint az összeírás önkéntes bejelentkezés alapján történik majd, elsősorban az interneten, „egyfajta székely FaceŹbook készülne”, melyen keresztül a jegyzékbe kerülők értesülhetnek az itthoni programokról, eseményekről. Olyan rendezvényekről nyújtanak majd tájékoztatást, amelyekért érdemes hazajönni, a rendkívül népszerű és ismert csíksomlyói búcsú vagy a Szent György-napok mellett felhívják majd a figyelmet a perkői búcsúra, gasztronómiai eseményekre, kulturális, művelődési rendezvényekre.

A háromszéki megyei elnök szerint egy ilyen névsor jelentős segítséget nyújthat fontos ügyek népszerűsítésében, támogatásában is. Példaként a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítására tett kísérletet említette, így hatékonyan ráirányítható a világ figyelme egy-egy számunkra jelentős közéleti kérdésre – mondotta. Tamás Sándor szavai szerint a „székely lajstrom” illeszkedik majd a Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettes által meghirdetett programba, ő a nagyvilág különböző pontjain élő magyarok számbevételét, a nagy magyar kataszter elkészítését hirdette meg.

Kitekintő / Háromszék.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »