Véres összecsapások Szófia belvárosában

Bulgária egyik napról a másikra az etnikai zavargások fő helyszínévé nőtte ki magát. A már-már szokásosnak mondható Ataka tüntetésen, melyet a szófiai Bánja Basi dzsámi előtt tartottak, muzulmán hívők és szélsőjobboldali szimpatizánsok több órás véres összetűzésbe keveredtek. Többen súlyosan megsérültek, köztük rendőrök és parlamenti képviselők is. Számos szimpatizánst őrizetbe vett a rendőrség, Volen Sziderov pedig lemondásra szólította fel Cvetán Cvetánov belügyminisztert az eset után. Társadalmi zavargások, szélsőjobboldali tüntetések és kormányválság, hova jut Bulgária ezek után?

A nacionalista, török-ellenes kijelentéseiről híres Ataka-elnök, Volen Sziderov sokadik alkalommal bizonyította be, hogy Európa egyik legaktívabb tüntetője. Az Ataka szófiai szervezete május 20-án 13 órára tüntetést szervezett Szófia egyetlen még működő dzsámija, a Bánja Basi elé. Ez magában is érdekes lenne, ugyanis a muzulmánok hagyományos péntek délutáni imáját mindig 13 órától tartják. Az utóbbi időkben ez a muzulmán vallási központ a hívők és a nacionalista szimpatizánsok közötti feszültség gócpontja. Néhány héttel korábban Ataka szimpatizánsok a muzulmán ima kellős közepén felerősített hangosbemondókból harangzúgást és keresztény zsoltárokat közvetítettek és ez természetesen kiváltotta a hívők nemtetszését.

Sziderov emberei célzottan egy viszonylag új engedély ellen tüntetnek az utóbbi időben, melyet a szófiai önkormányzat adott ki a muzulmán egyház kérésére. A mohamedán hívők a környéken élők egyikének elmondása szerint rendkívül provokáló szertartást végeznek, mely során a dzsámi előtti útszakaszon imádkoznak és hangosbemondókon keresztül zúgják imájukat. Az Ataka szimpatizánsok (és a város lakosságának többsége) szerint a kültéri hitgyakorlás rontja a város látképét és zavarja a környéken élők nyugalmát.

A kezdeti nyugalmas tüntetést lassan felváltotta a „janicsárok”, „Ataka”, „győzelem” és a „mekereta” (szerk. törökül varangyok) rigmusok egyre hangosodó kórusa. A szimpatizánsok a provokáció hatására drasztikusabb módszerekhez folyamodtak – kövekkel dobálták meg a dzsámi falain kifüggesztett hangosbemondókat és leköpték a kivitt ereklyéket. A muzulmánok nem törődve a hangosbemondókból áradó békét és nyugalmat hirdető imával nekitámadtak a feldühödött szimpatizánsokra.

A két tábor egymásnak esett és véres összecsapásba torkollott a békésnek induló délutáni program. Volen Sziderov elmondása szerint egy mohamedán férfi kővel támadt Denica Gádzseva szélsőjobboldali országgyűlési képviselőre és súlyosan megsebesítette. A pártelnök szavait alátámasztották a helyszínre kiérkező mentősök, akik ellátták a képviselőnő sebeit és kórházba szállították. A gyorsan kiérkező helyszíni tudósítók szerint a rendőrség kiérkezése előtt már több férfi vérben úszva feküdt a járdán.

A rendőrségnek nem kis erőfeszítéssel sikerült szétválasztania az egymással dulakodókat. A mentősöknek komoly szervezési munkájába került, hogy a sok sérültet ellássa, akik közül öt rendőrt és néhány politikust is a kezelésükre szorult. Több szélsőjobboldali tüntetőt őrizetbe vett a hatóság, annak ellenére, hogy Sziderov beviharzott a parlamentbe és nyíltan megfenyegette a kormányzó Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) vezetőit és Cvetán Cvetánov belügyminisztert. „Türhetetlen! Azonnal engedjék szabadon a szimpatizánsainkat, ha ez nem történik meg, Cvetánovnak le kell mondania. Két éven át támogattuk a GERB kormányt, de ennek vége. Gyerekjáték volt a kormányzás eddig, de mi nem fogjuk tovább feltétel nélkül támogatni őket” – kelt ki magából a deres hajú nacionalista politikus. A legfrissebb hírek szerint három tüntető ellen emelt vádat a szófiai bíróság az atrocitásokat követően.

„Meg kell állítani Törökország bérenc janicsárjait. A Belügyminisztérium is a török janicsár gépezet szerves része. Megfélemlített keresztényeket vettek őrizetbe, nem pedig az agresszív muzulmánokat” – toldotta meg az Ataka-vezér mondanivalóját. Sziderov szavaira Nikoláj Mladenov külügyminiszter válaszolt, aki szerint fent kell tartani továbbra is a közel 50 éve kialakult látszatott, hogy Bulgária a vallási és etnikai tolerancia fellegvára a régióban.

A következő napon a parlamenti pártok és Georgi Parvanov köztársasági elnök elítélték az Ataka szimpatizánsok tettét. A GERB szóvivőjén keresztül nyilatkozatban határolódott el a szélsőjobbos megmozdulástól, Cvetánov pedig rendkívül kínosnak nevezte a történteket. „Nem fogok lemondani, nem fogom tűrni továbbá, hogy a rendőröket a demokrácia ellenségének nevezzék ki. Az Ataka azért kéri lemondásomat, mert védtem a muzulmánokat  pénteki imájuk során. A Mozgalom a Jogokért és Szabadságért (DPSz) néhány hónappal ezelőtt hasonló ügy miatt követelte távozásomat, akkor sem mondtam le, most se fogok” – jelentette ki a jobboldali politikus, aki szerint az őszi választások közeledtével egyre gyakoribbak lesznek az ilyen összetűzések.

A GERB-nek felettébb óvatosan kell kezelnie az összes Ataka megmozdulást, ugyanis a nacionalista párt az egyetlen a bolgár országgyűlésben, mely fenntartja a kissebségben kormányzó jobbközép formációt. Vélhetően Sziderov csak szavakban félemlítette meg Bojko Boriszov kormányfőt támogatásuk megvonásával, ugyanis kétséges az Ataka bejutása egy esetleges előrehozott választások során. Az említett tényeket támasztotta alá Boriszov kitérő válasza is a történtekkel kapcsolatban. „Nem ismerem az esetet, de mindig is híve voltam az etnikai toleranciának” – nyilatkozta kurtán a miniszterelnök. Boriszov a kellemetlen kérdéseket megelőzve kiemelte a sajtó képviselői előtt, hogy Bulgária nehéz gazdasági problémákat örökölt a volt szocialista kormány ámokfutását követően, de IMF-hitel nélkül sikeresen leküzdötte a nehézségeket.

Milanov Viktor

Friss hírek