A szenátuson is átmehet a kisebbségellenes oktatási törvény

Mégis átmehet a szenátuson Mircia Giurgiu képviselő javaslata, amely az oktatási törvényt úgy módosítaná, hogy a történelem és a földrajz csak román nyelven lenne tanítható a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásban is. Politikai források szerint ugyanis Şerban Rădulescu PDL-szenátor kiléphet a pártból – ezzel pedig a módosítást ellenző kormányoldal nem csak a felsőház tanügyi bizottságában – ahol első lépésben döntenek a Giurgiu-kezdeményezésről –, hanem a felsőház plénumában is elveszíti többségét.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerdán azt nyilatkozta: Emil Boc kormányfő ígéretet tett arra, hogy a Demokrata-Liberális Párt álláspontja nem változott meg a tanügyi törvény kapcsán, a szenátusban pedig megbukik Mircia Giurgiu képviselőnek az oktatási törvényhez benyújtott módosító javaslata, amely eltörli a jogszabály azon paragrafusait, amelyek lehetővé teszik Románia történelmének és földrajzának anyanyelven való oktatását a kisebbségi diákok számára. Kelemen hozzátette: a szenátusban ugyan csupán egyfős többsége van a koalíciónak, de jó mozgósítással és fegyelemmel a törvény megbukik.

A kormányfő ígéretét azonban meghiúsíthatja az, hogy Şerban Rădulescu Kolozs megyei PDL-szenátor kiléphet a pártból és csatlakozhat az ellenzéki pártszövetséget erősítő Konzervatív Párthoz (PC). A Mediafax hírügynökség meg nem nevezett forrásokból úgy tudja: Rădulescu azt tervezi, hogy a jövő héten átigazol a PC-be.

Rădulescu erre csütörtökön úgy reagált: „egyelőre” nem kívánja kommentálni az értesülést, azonban Adrian Zaharia, a PC Kolozs megyei szervezetének elnöke megerősítette, hogy tárgyalásokat folytattak a PDL-szenátorral, és már csak az átigazolás részleteiről kell egyeztetniük. A hírügynökség PC-n belüli forrásokból úgy tudja, hogy Rădulescunak felajánlották, legyen a párt jelölte Kolozs Megyei Tanácsának élére.

Şerban Rădulescu távozásával megszűnik a kormánypártok többsége a szenátusban, mivel a 137 szenátori mandátum közül csak 69 a PDL-é, az RMDSZ-é és az UNPR-é

A Kolozs megyei szenátor PDL-ből való kilépésével a kormányoldal a szenátus oktatási bizottságában is elveszíti többségét, hiszen Şerban Rădulescu ennek a testületnek a tagja. A 11 tagú szakbizottságban jelenleg 4 PDL-s és egy RMDSZ-es szenátor dolgozik, egy bizottsági tag független.

Mint arról tájékoztattunk, a képviselőház kedden hallgatólagosan elfogadta Mircia Giurgiu független képviselő törvénymódosító javaslatát, amelynek értelmében a tavaly elfogadott oktatási törvényből kiiktatnák azon paragrafusokat, amelyek a földrajz és a történelem anyanyelven való oktatását rögzítik a kisebbségi diákok számára.

Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor, a szenátus oktatási bizottságának tagja akkor a Krónika kérdésére azt mondta: kevés esélyt lát arra, hogy a felsőház megszavazza a módosítást, ugyanis ehhez azt előbb az oktatási bizottságban napirendre kellene tűzni, ott azonban többségben vannak a koalíciós pártok képviselői.

A képviselőházi fejlemények után Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra figyelmeztetett, hogy a Giurgiu-tervezet szenátusi elfogadása a kormánykoalíció szakadását okozhatja.

Krónika.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »