Károly herceg: Románia legjobb exportterméke Erdély

Nincs jobb exportterméke Romániának, mint Erdély – jelentette ki Károly herceg brit trónörökös, aki ötnapos magánlátogatás keretében kereste fel erdélyi birtokait.

A brit trónörökös a román közszolgálati televíziónak nyilatkozott erdélyi és romániai benyomásairól. Az intézmény közleménye szerint Károly azt mondta, hogy „Romániának a legjobb exportterméke Erdély”, szerinte Nagy-Britannia sem rendelkezik ilyen értékes kinccsel. A herceg meglátogatott a Maros megyei Szászkézden (Saschiz) egy norvég támogatásból korszerűsített tejfeldolgozó üzemet, Szászfehéregyházán (Viscri) pedig felavatta Románia első biológiai szennyvíztisztítóját.

Kedd este a Kovászna megyéhez tartozó zalánpataki birtokán helyi önkormányzati vezetőkkel is találkozott. A megbeszélésen részt vevő Tamás Sándor, Kovászna megye tanácselnöke tájékoztatása szerint a brit trónörökös a helyi termékekről és hagyományokról, valamint az autentikus székely falvakról érdeklődött. Károly herceg már évek óta különösen vonzódik Erdély szász építészeti örökségéhez. Több falusi birtokot megvásárolt, a brit Mihai Eminescu Alapítvány pedig az egykori hagyományos építészeti stílust tiszteletben tartva több tucatnyi szász házat restaurált.

A herceg korábban kifejtette, hogy Erdély tájai lenyűgözik, és szerinte meg kellene azokat őrizni minél természetesebb formájukban. Károly biotermékeket is előszeretettel fogyaszt, erdélyi látogatásai alkalmából rendszerint részt vesz a helyiek által szervezett hagyományos termékek bemutatóján. 2008-ban úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy „Erdély a vérében van”, és különleges módon ragaszkodik Romániához, kifejezetten Erdélyhez.

Kitekintő / Erdon.ro

Friss hírek