Kisebbségellenes törvényjavaslat Romániában

Hallgatólagosan elfogadta kedden a képviselőház Mircia Giurgiu független képviselő törvénymódosító javaslatát, amelynek értelmében a tavaly elfogadott oktatási törvényből kiiktatnák azon paragrafusokat, amelyek a földrajz és a történelem anyanyelven való oktatását rögzítik a kisebbségi diákok számára.

Az alsóház oktatási bizottsága a javaslat elvetését indítványozta, ám mivel arról a május elsejei határidőig nem szavazott a ház, hallgatólagosan elfogadottnak tekintendő. A döntéshozó kamara ugyanakkor ebben az esetben a szenátus – írja a Krónika.

Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor, a szenátus oktatási bizottságának tagja a Krónika kérdésére  elmondta: kevés esélyt lát arra, hogy a felsőház megszavazza a módosítást, ugyanis ehhez azt előbb az oktatási bizottságban napirendre kellene tűzni. Mivel azonban ott többségben vannak a koalíciós pártok képviselői, megvan a lehetőség arra, hogy mindannyiszor leszavazzák az ellenzék erre irányuló javaslatait.

A politikus abban az esetben sem lát sok esélyt a módosítás elfogadására, ha az mégis a plénum elé kerülne. Mint kifejtette, a kormányoldal jelenleg egyfős többséggel rendelkezik a felsőházban – ez 69 szavazatot jelent. „Ugyanakkor az utóbbi hónapok tapasztalata azt mutatja, bármely oldalnak nehéz ekkora többséget összeszedni, és nem látok arra esélyt, hogy az ellenzéknek ez most sikerülne” – hangsúlyozta.

Hozzátette ugyanakkor, akár az is megtörténhet, hogy a plénum elé engedik a módosító javaslatot, hogy az legyen „koalíció próbaköve.” „Előbb-utóbb meg kell vizsgálnunk, valóban működőképes-e a koalíció” – indokolta felvetését Bokor Tibor.

Mint arról beszámoltunk, a jogszabályt a kormány felelősségvállalással, azaz parlamenti vita lehetősége nélkül terjesztette a honatyák elé, s mivel nem került sor bizalmatlansági indítvány benyújtására, az automatikusan elfogadottnak minősült december végén. A jogszabály lehetővé teszi a kisebbségi diákok számára Románia földrajzának és történelmének anyanyelven való tanulását, valamint azt, hogy a románt idegen nyelvként tanulják.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek