A fiatal házasok alig öt százaléka köt házassági szerződést

Kínai nagyvárosokban készült kutatás szerint a házasságban élők alig öt százaléka köt házassági szerződést párjával. A házasulandók mintegy 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ilyen garanciával lép frigyre.

Kína tíz legnagyobb városában, köztük Pekingben és Sanghajban élők körében végzett felmérést a Horizon Research a házassági szerződések gyakoriságáról. A válás esetén alkalmazandó, vagyonmegosztást, valamint a volt házastárs esetleges anyagi támogatását előíró dokumentum az adatok szerint nem túl népszerű Kínában. A több mint 3000 megkérdezett házaspárnak csak 4,8 százaléka készített ilyet házasságkötése előtt. Az eredmények szerint a válaszadó házasulandó pároknak is alig 11,5 százaléka tervezi ezt. A Horizon egy 2002-es vizsgálata még azt mutatta, hogy tízből három pár kötne házassági szerződést társával.

A friss kutatás során a válaszadók negyede úgy nyilatkozott, miszerint a házassági szerződés a bizalom hiányát mutatja a felek között, 22 százalék pedig úgy vélte, egy ilyen jogi dokumentum elkészítése tönkreteheti a kapcsolatot, ha már annak megköttetése előtt a tulajdonláson osztozkodnak.

Kitekintő / ELTE TÁTK Hírlevél

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »