Bulgária: kisérlet az orosz energiafüggőség lazítására

A bolgár kormány politikusai komoly aggodalommal figyelik az állam egyre szorosabbá váló energiafüggőségét Oroszországtól és ennek elkerülése érdekében rövidtávú szerződéseket kívánnak kötni a Gazprommal a közeljövőben. Bulgária az utóbbi időben a belenei atomerőmű kivitelezése körül is hátrányos tárgyalási pozícióba került az orosz féllel szemben, ezért az ország gázellátását sokkal körültekintőben szeretné rendezni a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) kormány. A gazdasági miniszter-helyettes elmondása szerint új beszállítók is megjelentek a piacon, melyek felkeltették Bulgária érdeklődését.

A jelenleg érvényben levő hosszútávú gázimportról szóló bilaterális szerződések Bulgária és az orosz Gazprom vállalat között idén nyáron járnak le. Marij Koszev gazdasági miniszter-helyettes a „Földgáz – az alacsony széndioxid kibocsátású gazdasági tényező” című konferencián azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy Bulgária készen áll felülvizsgálni és átgondolni jövőbeni energiapolitikáját, ugyanis a jelenlegi árak a szakértők szerint magasabbak a reális értékeknél. Koszev elmondása szerint várhatóan Moszkva nyári árajánlata szintén nem fog megfelelni az ország elvárásainak.

„El kell gondolkodnunk azon, hogy valójában mennyire sürgős a hosszútávú energiabeszállítói szerződések megújítása a Gazprommal. Egy dolog az, hogy rögzített a diverzifikáció ténye a szerződésben, más azonban, ha az ilyen alapvető feltételek hiányoznak belőle. Igaz, hogy rögzített a diverzifikáció ténye a szerződésben, ugyanakkor hiányoznak annak alapvető feltételei” – utalt a legújabb orosz ajánlatokra a kormánypárti politikus. Szerinte előbb körültekintően meg kellene vizsgálni a környező országok interkonnektorainak kivitelezési időpontját és csak azután lenne szabad tárgyalóasztalhoz ülni Moszkvával.

Jelenleg három szerződés van életben Bulgária és a Gazprom egyes partnerei – Overgaz, Wintershall és Gazprom-Export – között. A dokumentumok 2012 decemberében járnak le, de a két fél már korában megegyezett abban, hogy ez év június végéig megkezdik a tárgyalásokat a 2013-tól esedékes szerződések megvitatása érdekében.

Koszev elmondása szerint Bulgáriának semmi áron sem szabad érdekeivel ellentétes szerződést kötnie az orosz mamutvállalattal, de ha semmilyen más alternatíva nem áll rendelkezésre, akkor fejet kell hajtani Moszkva követelései előtt. „Végső esetben, ha az ország számára kedvezőtlenek a feltételek, akkor csak rövidtávú szerződéseket fogunk kötni Oroszországgal” – ugyanakkor Koszev biztosította a jelenlévőket, hogy Bulgária nem marad gáz nélkül a jövőben és emlékeztetett a közel két évvel ezelőtti ukrán-orosz gázválságra. Bulgária 2009 telén komoly krízisbe került az orosz gáz kimaradása miatt és az akkori szocialista kormány kénytelen volt válságkezelő intézkedéseket hozni, többek között az üzemek leállítását is elrendelte a lakosság gázellátásának biztosítása érdekében.

A Gazprom bevett gyakorlata azt mutatja, hogy rövidtávú megállapodások helyett inkább kiegészíti az Európai Unió tagállamaival kötött, már érvényben levő szerződéseket. Bulgária az interkonnektorok kiépülését várja annak érdekében, hogy összevethesse a kínálkozó importfeltételeket. „ Az interkonnektorok kivitelezéséhez nagyon sok területet kell megvizsgálani. Bulgária Energetikai Útitervének keretprogramja nem csak egy résztvevőtől függ, ezért még nem lehet biztosan tudni, mikorra várható a végleges időpont. A legoptimálisabb árajánlatokat csak ezután fogjuk megismerni” – nyilatkozta a miniszter-helyettes.

Az Európai Unió 2010-ben anyagi támogatást biztosított Bulgáriának államközi hálózat kiépítéséhez Romániával és kapcsolódási pontok létrehozásához Görögországgal. A román beruházás befektetési fázisának az előző évben kellett lezárulnia, a görögnek pedig 2011 végéig kell megvalósulnia, hogy ne veszítse el a támogatást a balkáni ország. „A döntéseket egyre jobban halogatják a román, szerb és görög illetékesek. Nemrég még Törökországban is voltunk egyeztetni partnereinkkel” – mondta Koszev.

Arra a kérdésre, hogy a gázimport tárgyalások kapcsolódnak-e valahogy a másik, már-már misztériummá növekedett belenei atomerőmű tárgyalásokhoz, Koszev határozott nemmel válaszolt. „Mindkét projekt ugyan a kivizsgálás szintjén van, ám nem kapcsolódnak egymáshoz. Bár a kormány minden józanul gondolkodó embere egyből a belenei üggyel kapcsolja össze a kialakult helyzetet, biztosíthatom Önöket, hogy a gáz kérdése független attól” – fejezte be ismertetőjét a GERB szakpolitikusa.

Milanov Viktor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »