Az alkotmány miatt is előveszik Magyarországot

Plenáris vitát tart a magyar alkotmányról az Európai Parlament a júniusi strasbourgi ülésen – értesült EP-forrásokból a BruxInfo. Az Elnökök Konferenciája csütörtök délelőtt döntött erről, megszavazva az erre irányuló szocialista kezdeményezést.

Az Európai Parlament a június 6-9. közötti strasbourgi ülésén tart plenáris vitát a magyar alkotmányról. A BruxInfo értesülései szerint erről a májusi plenáris ülés utolsó, csütörtöki napján határozott az Elnökök Konferenciája.

Az EP Házbizottságának megfelelő testület, amely az Európai Parlament vezetőiből, és a frakciók elnökeiből áll, nagy többséggel, az Európai Néppárt és az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójának nem szavazata mellett fogadta el az erről szóló szocialista javaslatot.

Még az euroszkeptikus Szabadság és Demokrácia Európája frakció is a plenáris vita mellett voksolt, holott a képviselőcsoport vezetője, Nigel Farage rendre a teljes tagállami szuverenitás, és az európai ellenőrzés ellen érvel.

Az EP arról is döntött, hogy a júniusi plenáris vita előtt, két hét múlva az EP alkotmányügyi szakbizottságában is megvitatják az alkotmány ügyét.

A júniusi plenáris vita lehetőségét már múlt héten meglobogtatta a szocialista frakció helyettes vezetője. Hannes Swoboda egy brüsszeli sajtóreggelin beszélt arról a BruxInfo kérdésére, hogy amennyiben az Európa Tanácson belül működő Velencei Bizottság negatív véleményt fogalmaz meg az alaptörvényről, úgy kezdeményezni fogja a képviselőcsoport az alkotmány napirendre tűzését, sőt, ezt követően határozatban ítélné el a jogszabályt.

Az Európa Tanács úgy tájékoztatta a BruxInfót, hogy a Velencei Bizottság szakértői még május végén Budapestre utaznak vizsgálódni, így a testület jogi véleménye csak június elejére lehet meg. Pont ezért okozott meglepetést, hogy az EP már most döntött a napirendre vételről.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »