Választások lettek a véres kormányellenes tüntetésekből

Thaiföld július 3-án parlamenti választásokat rendeznek, miután a király jóváhagyta a parlament feloszlatásáról szóló javaslatot, amely kedden lép hatályba. A voksolást egy évvel azután tartják meg, hogy egy erőszakos kormányellenes tüntetés során több mint kilencven ember halt meg Bangkokban. Ez lesz az első megmérettetés a jelenlegi miniszterelnök, Abhiszit Veddzsadzsiva számára, akinek koalíciós kormánya 2008-ban került hatalomra, miután a bíróság feloszlatta a korábbi kormánypártot.

Veddzsadzsiva televíziós üzenetében azt mondta, hogy a szavazás Thaiföld új kezdetét jelenti majd. Ez lesz a második választás a 2006-os Thakszin Sinavatra-féle vértelen katonai puccs óta. Sinavatra szövetségesei nyerték meg a puccs után megrendezett választásokat 2007-ben, de a bíróság mind a kormánypártot, mind számos törvényhozóját eltiltotta a politikától. Veddzsadzsiva koalíciója 2008-ban került hatalomra parlamenti szavazással.

A kormányellenes vörösingesek azzal vádolták a jelenlegi miniszterelnököt, hogy adminisztrációja nem legitim, és tavaly heves tüntetéssorozatba kezdtek a parlament feloszlatása és választások kiírása érdekében, mely során elfoglalták Bangkok egyes részeit is. A tíz hétig tartó véres összecsapások során 90-en haltak meg. Idén februárban újra visszatért az ellenzék az utcákra, azonban most már a korábban a kormánypárt mellett kiálló, úgynevezett sárgaingesek csoportja is kivonult, amely komoly kérdéseket vet fel a miniszterelnök támogatottságát illetően. Veddzsadzsiva televíziós üzenetében hozzátette, hogy itt az idő, hogy a thai emberek döntsenek: előre- vagy hátrafelé akarnak haladni.

Nyitrai Emese Judit

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »