Az RMDSZ-nek nem kell a munkaügy

Az RMDSZ-nek nincs választottja a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) elnöki tisztségébe, nem a párt elnöke a fontos, hanem az őt körülvevő emberek – nyilatkozta Lakatos Péter szenátor a ziare.com hírportálnak adott interjújában. A szenátor cáfolta azt a híresztelést, hogy az RMDSZ a megüresedett munkaügyi tárcát szeretné magáénak tudni – írja a Manna.ro.

„Létezik egy együttműködési protokoll. Ha a PD-L a kormány átszervezése mellett dönt, és megkérdez, hogy mit szeretnénk, biztos, hogy a pénzügyi vagy a belügyminisztérium mellett döntenénk. Nem akarjuk a munkaügyit, mert elég nekünk egy problémás minisztérium, az egészségügyi. Még a munkaügyit is megkapjuk? A fejlesztési tárcát is elfogadnánk” – mondta a szenátor.

Lakatos közölte, hogy vannak felkészült jelöltjeik ezeknek a pozícióknak a betöltésére. Az RMDSZ-nek a létező együttműködési protokoll alapján azonban nem lehetnek ilyen jellegű óhajaik. Más jellegű kezdeményezéseik lehetnek, mint például a gazdaság élénkítésére tett javaslatok. A gazdaság élénkítésére pénzre van szükség, tehát a költségvetési hiány növelésére egy időre, hiszen a veszteséges állami nagyvállalatok átszervezése, vagy a kis-és középvállalkozásoknak nyújtandó kedvezményes hitelek mind pénzbe kerülnek.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »