56-os vértanúra emlékeztek a svédországi magyarok

Sass Kálmán egykori érmihályfalvi (Erdély) református lelkészre, ´56-os mártírra – és vele együtt minden magyar vértanúra – emlékeztek 2010. december 5-én Strängnäsben, a dómtemplomban, a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség szervezésében- írja a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének lapja, a Híradó.

A megemlékező istentiszteletre azért kerülhetett sor, mert 1999-ben a svéd evangélikus egyház kezdeményezésére, neves képzőművészek közreműködésével az említett dómtemplom egyik mellékhajójában kialakították a Mártírok Kápolnáját.

Felszentelésekor Jonas Jonsson evangélikus püspök kihangsúlyozta, hogy a kápolna a XX. században keresztény hitükért mártírhalált haltaknak állít emléket – nem csupán annak a 41-nek tehát, akiknek nevét itt márványtáblák idézik. A megnevezettek között van Kaj Munk dániai lelkipásztor, Maria Skobtsova rigai apáca, Martin Luther King baptista lelkész és emberjogi harcos, Dag Hammarskiöld svéd ENSZ-főtitkár, Oscar Romero El Salvador-i püspök, Nathanael Carleson svéd misszionárius, Loubelo Fidele kongói lelkipásztor és Sass Kálmán, akit, mint ismeretes, az ’56-os forradalom utáni romániai megtorlások egyik legádázabbikában, az érmihályfalvi csoport koncepciós perében, koholt vádak alapján, államellenes összeesküvés ürügyén ítélték halálra.

Máig sem sikerült kideríteni, hogy a svéd egyházi vezetés miként szerzett tudomást az 1958-ban kivégzett református lelkipásztorról. A lényeg azonban az, hogy 2009-ben felvették a kapcsolatot a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösséggel egy esetleges emlék-istentisztelet ügyében, és ennek köszönhetően sikerült még az év decemberében magyar nyelvű istentiszteleten megemlékezni Sass Kálmánról Strängnäsben. Ekkor született a kezdeményezés is, hogy ezentúl minden év decemberében tartsunk emlék-istentiszteletet – Sass Kálmánra és minden magyar vértanúnkra gondolva.

Legutóbbi, 2010-es emlék-istentiszteletükön sokan vettek részt Svédország minden tájáról. Az egybegyűlteket a Hans-Eric Nordin, Strängnäs püspöke, és a dómtemplom parókus lelkésze, Stefan Dässman köszöntötte, majd Molnár-Veress Pál, gyülekezetünk lelkésze tartott istentiszteletet. Igehirdetés után – amelynek textusa Máté 10:16-22, 26-28 volt – kórusművek (Stockholmi Magyar Kamarakórus), hangszeres klasszikus zene (Mokos Magda és Práda Kinga) és népi kesergők (Barozda együttes) hangzottak el; beszédet mondott Dr. Szentiványi Gábor, a Magyar Köztársaság svédországi nagykövete és Dr. Sass Huba, Sass Kálmán fia. A Szent György Lovagrend skandináviai nagypriorátusa koszorúval tisztelgett a mártírok emléke előtt.

Híradó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »