Tiszta lapokkal játszik az Erdélyi Magyar Néppárt

A romániai politikai életben alighanem egyedülálló az a módszer, amellyel hiteles, tiszta politikusok gyülekezetévé szeretne válni a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt: az alakulat leendő tisztségviselőinek vagyonnyilatkozatot kellene letenniük, és a továbbiakban a közösség előtt kellene elszámolniuk esetleges gyarapodásukról. Így kívánják kiszűrni az opportunistákat, a politizálást saját üzleti céljaikra kihasználókat, az ügyeskedőket, és így akarják megszólítani a politikából, közéletből, pártokból kiábrándultak egyre nagyobb táborát.

Hogy mennyire lesz sikeres az elképzelés, egyelőre nem lehet tudni, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy egyáltalán felmerül a feddhetetlenség iránti igény – a már létező két magyar politikai szervezet ugyanis nem tartotta ezt fontosnak, valamiképpen magánügyének tekintette a politikusok vagyoni helyzetét, s ráadásul az utóbbi időben korrupciós botrányok is rombolták a beléjük vetett bizalmat.

A már-már lehetetlennek tűnő küldetés valamiképpen az útra induló legkisebb királyfi történetét idézi: a harmadik, hivatalosan még meg sem született párt próbálkozik olyasvalamivel, ami sem az RMDSZ-nek, sem az MPP-nek nem sikerült. Persze, ezúttal sem biztos a célba érés: a szervezetépítés megannyi buktatója, a romániai politikai élet habitusa, a Dâmboviţa-parti módszerek átszivárgása, a haszonlesők hada, a magyar alakulatok versenyhelyzete és az együttműködési kényszer kettőssége számos botlás, megalkuvás csapdáját rejti magában, amit okosan kell majd kikerülnie az új pártnak.

A Tőkés László által vallott értékrend felvállalása, a magyar kormánnyal kiépített partnerség mindenesetre jó vértnek tűnik, mint ahogyan a Toró T. Tibor által tegnap újfent kinyilatkoztatott, a magyar közösség számára fontos ügyekben az együttműködésre való hajlandóság is józan, felelősségteljes magatartásnak látszik. Annál érthetetlenebb viszont a ,,nagyobbik testvér” gőgje: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök tegnapi nyilatkozatában történelmi hibának minősítette a néppárt törvényszéki bejegyzésére irányuló kezdeményezést, és ismét a megosztottság veszélyének álságos retorikájával üzent hadat.

Azt egyelőre csak találgatni lehet, miként alakul majd a magyar szervezetek közötti viszony a továbbiakban. Annyit azonban már a mesékből is tudunk: az járhat csak sikerrel, aki képes megtalálni és megbecsülni szövetségeseit.

Háromszék.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »