Elkészült a mentőcsomag

Megállapodás született a portugál ügyvezető kormány és az uniós tárgyalóküldöttség között a Portugáliának nyújtandó 78 millió eurós pénzügyi mentőcsomagról. Ennek értelmében a következő három évre befagyasztják a béreket és a nyugdíjakat, csökkentik a munkanélküli segély folyósításának időtartamát, felgyorsítják a privatizációt és módosítanak több adókulcsot.

José Sócrates ügyvezető miniszterelnök televíziós beszédben jelentette be a mentőcsomagról szóló megállapodás létrejöttét, amely szerint a kormánynak az államháztartási hiány mértékét idén 5,9 százalékra, 2012-ben 4,5 százalékra, 2013-ban pedig három százalékra kell leszorítania. Sócrates elégedettségének adott hangot az elért feltételekkel kapcsolatban, kiemelve, hogy a hiánycsökkentő intézkedések között nem szerepel a 13. és a 14. havi fizetés és nyugdíj megszüntetése, továbbá nem csökken a minimálbér sem.

A ma aláírt megállapodásban előirányzott megszorítások elsősorban a kiadások lefaragását célozzák. Az intézkedések között szerepel a fizetések és a bizonyos összeghatárt elérő nyugdíjak 2013-ig folytatódó befagyasztása, a bruttó 1500 eurónál magasabb nyugdíjak csökkentése, valamint a munkanélküli segélyre való jogosultság időtartamának 18 hónapban történő korlátozása, illetve maximális összegének lejjebb szállítása.

A központi államigazgatásban dolgozók létszámát évente legalább egy, a regionális és helyi szintű közigazgatásban dolgozók számát pedig évente két százalékkal csökkentik, vezető pozíciókban pedig 15 százalékkal kevesebb köztisztviselőt fognak foglalkoztatni. A tervek között szerepel továbbá az adóhivatal és a vámhivatal összevonása, ami maga után vonná a helyi kirendeltségek legalább ötödének megszüntetését. Az államigazgatás hatékonyabbá tétele érdekében Portugáliának csökkentenie kell a helyi önkormányzatok számát is; ennek végrehajtására a 2013-ban esedékes önkormányzati választásokkal kerülhet sor. Újsághírek szerint az oktatásügy területén intézmények összevonásával és leépítésekkel 195 millió eurót takarítanának meg.

A tárgyalásokon megegyezés született arról is, hogy az összes új PPP-beruházást és jelentős projektet leállítják, és alaposan megvizsgálják a végrehajthatóságukat. Az állam kivonul a nagy gáz- és áramszolgáltató vállalatokból, és lehetőség szerint 2011 végéig magánkézbe adja a portugál légitársaságot is. Emellett 2013-ig privatizálhatják a portugál vasúttársaság teherszállítási üzletágát, a postát, a repülőtereket üzemeltető vállalatot és számos kisebb céget, és mielőbb ismét magánkézbe adják a 2008-ban államosított BPN bankot.

A megállapodás értelmében a bevételi oldalon megemelik az ingatlanadót, a gépjárműadót és a dohány jövedéki adóját, emelkedni fog a vizitdíj, több termékcsoportot magasabb áfakulcs alá sorolnak át, valamint eltörölnek számos adókedvezményt. Ugyanakkor a versenyképesség javítása érdekében csökkentik a vállalkozások által fizetendő társadalombiztosítási járulék mértékét.

A várhatóan 13 százalékos munkanélküliséggel és két százalékos GDP-csökkenéssel járó megszorító csomagot a Szocialista Párt mellett fenntartásokkal ugyan, de a jobboldali pártok is támogatják, míg a baloldali ellenzék határozottan elutasítja az intézkedéseket. A jobbközép PSD a mentőcsomagról kötött megállapodás alapján vasárnap teszi közzé választási programját.

Szentváry-Lukács Mariann

Friss hírek