India aggódik, Pakisztán szégyelli magát

Oszama bin Laden halálát követően Pakisztán hitelességét veszítheti, miután az eset komoly kérdéseket vet fel az országnak a terrorizmus elleni harc iránti elkötelezettségét illetően. A szomszédos India aggodalmának adott hangot az események kapcsán, Új-Delhi szerint Pakisztán menedéket nyújt a terroristáknak.

Juszuf Raza Gilani pakisztáni miniszterelnök „nagy győzelemként” jellemezte Oszama bin Laden al-Kaida vezér meggyilkolását, és gratulált az amerikai különleges erők által kivitelezett akció sikeréhez. Pervez Musarraf volt elnök a pakisztáni emberek győzelmének nevezte a terrorista megölését, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy azt egy bizonytalan időszak követheti, mivel többen bosszút akarnak majd állni az Egyesült Államokon és szövetségesein. Musarraf nyilatkozatában hozzátette, hogy az amerikai beavatkozás megsértette Pakisztán határait és szuverenitását, szerinte pakisztáni csapatoknak kellett volna véghezvinniük a végső akciót. Azt mondta, hogy bár korábban az amerikai hírszerzésre is támaszkodtak, Khalid Sejk Mohammed elfogásától kezdve az al-Kaida vezetőit mindig a saját erőik fogták el.

Mindeközben a pakisztáni tálibok már merényletekkel fenyegették meg a kormány vezetőit, beleértve az elnököt, valamint az Egyesült Államokat is. Ehsanullah Ehsan, a tálibok egyik szóvivője elmondta, hogy a pakisztáni elnök és a hadsereg a prioritásuk, másodlagos célpontjuk pedig az Egyesült Államok lesz.

Annak ellenére, hogy a pakisztáni Külügyminisztérium szerint az al-Kaida vezetőjének halála bizonyítja az ország eltökéltségét a terrorizmus semlegesítése iránt, kritikus hangok másképp ítélik meg a helyzetet. Egyesek szerint az akció óriási szégyent jelent Iszlámábád számára, hiszen felveti azt a kérdést, hogy vajon az ország katonai és hírszerzési egységei voltak alkalmatlanok Oszama bin Laden elfogására, vagy egyes iszlámádábádi körök eddig is ismerték a terrorista tartózkodási helyét, csak nem adták ki. Elemzők szerint igencsak kétséges, hogy a pakisztáni kémek nem tudtak volna arról, hogy az al-Kaida vezetőjének menedéke a fővárostól csupán 50 km-re helyezkedett el. Pakisztán ezzel a hitelességét veszítheti, az eset komoly feszültséget szíthat az ország Washingtonnal való, sok tkeintetben már korábban is érzékeny viszonyában.


Indiában sem felhőtlen az öröm. A tény, hogy Oszama bin Ladent Iszlámábád közelében ölték meg, bizonyítja, hogy „különböző szervezetek terroristái menedéket találnak Pakisztánban” – nyilatkozta az indiai belügyminiszter, Palaniappan Chidambaram. Hozzátette, hogy Barack Obama elnök bejelentése, miszerint az al-Kaida vezetőjét „Pakisztán mélyében” ölték meg, „súlyos aggodalomra” ad okot. A miniszter ezek után sürgette a szomszédos országot, hogy tartóztassa le azokat, akik a 2008-as mumbai-i terrortámadás mögött állnak. India a pakisztáni székhelyű Lashkar tálib csoportot vádolja a merénylettel, és bár Iszlámábád egy ideig tagadta, hogy köze lenne az eseményekhez, később bevallotta, hogy egyes akciókat az országon belül terveztek és irányítottak.

Nyitrai Emese Judit

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »