Rajna-Pfalz: megegyeztek egymással a pártok

Jó egy hónappal a rajna-pfalzi választások után megegyeztek egymással az SPD és a Zöldek a koalíciós feltételekben – tudósít a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A leendő kabinetben a szociáldemokraták hat, míg a Zöldek három tárcát vezetnek majd. A koalíciós szerződésről május 7-én, illetve 8-án a pártok kongresszusain fog végleges döntés születni. Az új kormány alakuló ülésére a tervek szerint május 18-án kerül majd.

A koalíciós partnerek végül meg tudtak állapodni a két vitatott közlekedési projekt ügyében is: a Zöldek által elutasított beruházások egyikét, a Hochmosel-átkelőt tovább építik, a másik projekt, egy Rajna-híd építésének tervezését azonban nem folytatják. Ott e helyett 2016-ig további kompokkal tervezik megoldani a közlekedést.  A megállapodás szerint az adópénzekből megépített nürnburgringi szabadidőparkot továbbra is két magáncég működteti majd, emellett azonban párhuzamosan ellenőrizni tervezik a projekt gazdaságosságát. Az új kormány a Forma 1 és a hahni és zweibrückeni repülőterek tartományi anyagi támogatását jelentősen csökkentené.

A március 27-i tartományi választásokon az addig egyedül kormányzó szociáldemokraták már csak a szavazatok 35,7 százalékát tudták megszerezni. A Zöldek, akik öt év után újra bekerültek a tartományi parlamentbe 15,4 százalékos eredményt értek el – írja a FAZ.

Balog Anna

Friss hírek