Gyász és rettegés Alfaluban

Több százan kísérték utolsó útjára az elmúlt pénteken meggyilkolt Csala Zsoltot, Gyergyóalfalu alpolgármesterét. Az elöljárót, mint ismeretes, borzonti hétvégi házában hidegvérrel agyonlőtték, az áldozat holttestében három lövedéket találtak, közülük kettőt közvetlen közelről adtak le. Az ügyben bukaresti ügyészek közreműködésével nyomoz a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szinte teljes állománya, az elkövetőt (elkövetőket) azonban egyelőre nem sikerült megtalálni. A brutális gyilkosság óta eltelt napokban egyre több mendemonda kering Csala Zsolt meggyilkolásáról a nagyközségben – írja a Krónika.

Tegnap a Gyergyószentmiklós közeli nagyközség utcáin már órákkal az alpolgármester temetése előtt gyászba öltözött embereket lehetett látni az utcán, akik virágcsokrokkal, koszorúkkal igyekeztek a szárhegyi út melletti temetőbe. A távolabbról, autóval érkezőket rendőrök irányították a temetőhöz közeli egykori gép- és traktorállomás udvarára. „Sokan ismerték és mindenki szerette” – szögezte le az egyik helybeli, megállapítva, hogy ekkora tömeg soha nem gyűlt össze temetésre Gyergyóalfaluban. A végtisztesség megadására érkezők között a helybelieken kívül számos RMDSZ-es politikust láthattunk, ott volt többek közt Pál Árpád parlamenti képviselő, Petres Sándor, Hargita megye tanácsának alelnöke, Bende Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke, illetve a környék valamennyi RMDSZ-es elöljárója.

„Emberek, ébredjünk!”

„Emberek ébredjünk! Hová jutunk, ha olyan irányba haladunk, hogy békeidőben golyó végzett Zsolt testvérünkkel?” – vetette fel a kérdést Adorján Imre plébános a temetési szertartáson. Beszédében kifejtette, Csala Zsolt személyében a közösség nemcsak egy jó vezetőt veszített el, de apa nélkül maradt két kiskorú gyermek, megözvegyült egy édesanya, és idős szülőknek kellett gyermekük koporsója mellé állniuk. György István polgármester búcsúztató beszédében nyilvánosan bocsánatot kért mindazoktól, akit Csala Zsolt kollégája és testvérként tisztelt barátja valaha is megsérthetett. „Voltak céljaink, közös álmaink, voltak szavak, amiket csak mi értettünk. Tudom, hogy a közösen elkezdett munkát nekem kell befejeznem” – hangoztatta beszédében a polgármester.

A Csala Zsolt gyergyóalfalvi alpolgármester halála ügyében folytatott nyomozás részleteit még mindig nem hozták nyilvánosságra az illetékes hatóságok, mint arról korábban beszámoltunk, a nyomozást végző Hargita Megyei Törvényszéki Ügyészség hírzárlatot rendelt el az ügyben. Amit egyértelműen tudni lehet a Hargita megyei rendőr-felügyelőség által kiadott sajtóközleményből, hogy a 43 éves Csala Zsolt halálát három lövedék okozta. A törvényszéki orvosszakértő jelentése szerint egyik az áldozat combját, kettő pedig a gyomrát fúrta át (a holttest közelében három töltényhüvelyt találtak), halálát a haslövések okozták. A nyomozás során egy negyedik töltényhüvelyt is megtaláltak.

A nyomozó hatóságok több személyt kihallgattak az elmúlt napokban, és további kihallgatások vannak folyamatban.

Pletykák és találgatások

A brutális gyilkosság óta eltelt napokban egyre több mendemonda kering Csala Zsolt meggyilkolásáról a nagyközségben. Sokan nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy az erőszakos cselekmény összefüggésben lehet a törvénytelen fakitermelésekkel, és egy esetleges „famaffiás leszámolás” történt, ugyanakkor egyesek azt is tudni vélik, hogy az alpolgármestert a halála előtti időszakban többször is megfenyegették. Az köztudomású, hogy Gyergyóalfalu néhai alpolgármestere famegmunkálással foglalkozó cég résztulajdonosa volt. Arról is lehetett hallani, hogy Csala Zsoltnak az elmúlt időszakban több peres ügye is akadt, ami arra utal, hogy lehettek ellenségei. Nyílt titok a községben, hogy Csala Zsolt vagyonának tekintélyes hányadát még alpolgármesteri kinevezése előtt vendégmunkásként szerezte Svájcban, a Borzonton található hétvégi házát testvérével közösen építette.

Krónika.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »