A román tárcavezető azelőtt Emil Boc-kal tárgyalt, a lemondást a kormányfő sugallta neki. A miniszterelnök már elfogadta Botis lemondását. A leköszönt tárcavezető bocsánatot kért, amiért egy napot késett lemondásával és hangsúlyozta: becsületbeli ügyről van szó. Eddig három név merült fel, aki Ioan Botist válthatná tisztségében: Gheorghe Barbu volt munkaügyi miniszter, Marian Sarbu, a Románia Haladásáért Nemzeti Szövetség tagja, aki ugyancsak vezette a munkaügyi tárcát, illetve Valentin Mocanu államtitkár. A Feddhetetlenségi Ügynökség tegnap kivizsgálást indított annak megállapítására, hogy összeférhetetlenség van-e Ioan Botis és felesége tisztsége között. A munkaügyi miniszter tegnap azt mondta, felesége kivonul a vitatott egyesületből. Mint ismert, Besztercén, egy Ioan Botis tulajdonában lévő villában olyan civil szervezet székhelye található, amely európai pénzalapokra pályázott. A szervezet tanácsosi tisztségét a miniszter felesége tölti, vagy töltötte be. Projektjei a Munkaügyi tárca jóváhagyását is megkapták. Közben az európai alapok elköltését vizsgáló bizottság is vizsgálatot indított ez ügyben.
Kárpát-medence kormány Románia
Friss hírek
Nem tűnik el, de 15 éven belül vízpótlásra szorulhat a Balaton
A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt - derül ki Szabó Péter meteorológus elemzéséből.
Read More »Összeállt a koalíció Netanjahu leváltására
A kormányváltásra törekvő tömb pártjai megállapodtak tevékenységük összehangolásáról Izraelben a Netanjahu-kormány leváltása, "nemzeti szükségkormány" megalakítása és a kneszetben meglévő egyértelmű parlamenti többség érvényre juttatása érdekében.
Read More »600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.