Helyreállítják az aradi Szabadság-szobrot

Feljelentést tett az aradi önkormányzat ismeretlen tettesek ellen, akik egy hónapon belül kétszer rongálták meg az aradi Szabadság-szobrot.

A tizenhárom aradi vértanúnak emléket állító műalkotásnak több elemét is megcsonkították az elkövetők: legutóbb az Ébredő szabadság nevű szoboralak kezéből ellopták a tőrt, az Áldozatkészséget szimbolizáló figuráról pedig a diadémot tulajdonították el.

Március elején a szobor és a román forradalmi emlékmű előtti térburkoló kövek egy részét szedték fel, és dobták a szökőkútba a tettesek. A rendőrség vizsgálja a két esetet, egyelőre nem tudni, ugyanarról az elkövetői körről lehet-e szó?

Bognár Levente alpolgármester az Új Magyar Szónak elmondta: már felvették a kapcsolatot a szakértőkkel a műalkotás helyreállítása érdekében, remélik, mihamarabb eredeti állapotában lesz látható Zala György alkotása.

A helyi hatóságok rendelkeztek arról is, hogy a jövőben a folyamatos őrszolgálat mellett térfigyelő kamerák szavatolják a szoborcsoport biztonságát. A politikus szerint nem állítható egyértelműen, hogy az elmúlt hónapban elkövetett garázdaság magyarellenes megnyilvánulás.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »