Bajban a kormány: alig tudja legyőzni az államadósságot

Érezhetően nő a nyomás az amerikai elnökön, hogy javítson országa pénzügyi hitelességén. Barack Obama ma délelőtt találkozik vezető képviselőházi küldöttekkel, akikkel a héten szavazásra bocsátandó hosszú távú adósságstratégiát beszélik majd át. Az elnök délután hivatalosan is részleteket fog közölni a következő 10 évre vonatkozó programról, amelynek keretében a mostani 14 200 milliárd dollárra rúgó adósságállományból legalább 4000 – 4200 milliárd dollárt terveznek majd visszavágni.

Nyilvánvalóan az ördög itt is a részletekben rejlik majd, éppen ezért a mai beszéd egyik legfontosabb üzenete az lehet, hogy mennyire részletesen kidolgozott programot közöl Obama, akinek a munkáját egyébként egy tavaly felállított adósságcsökkentési bizottság segíti. Az innen kiszivárgott hírek szerint nem lesz túl részletes a bejelentés, ugyanis olyan széleskörű egyeztetésre szorulna a terv a republikánus és demokrata képviselők között, ami miatt került gyakorlatilag két tűz közé a Fehér Ház is.

A republikánusok ugyanis hallani sem akarnak adóemelésről, annak ellenére, hogy ez a saját részvételükkel megalakított bizottság ajánlásai között is szerepelt. Míg a demokraták szeretnék elkerülni, hogy a szociális programokból, illetve az egészségügyi rendszer kér ágából (a Medicareből vagy a Medicaidből) történjen a jelentős lefaragás.

Obama azért is van lépéskényszerben, mert a képviselőházi republikánusok saját adósságlefaragási tervüket nyújtották be a héten a Képviselőházban, amiben gyakorlatilag az adórendszerhez nem nyúltak, viszont masszív kiadáscsökkentő programot hirdettek. Ez pedig azonnal kiverte a biztosítékot a kongresszusi demokratáknál.

Helyi megfigyelők szerint a helyzet azért durvult el ennyire, mert Obama túl későn kezdte el felügyelni a költségvetési és adósságreformokkal kapcsolatos tárgyalásokat, egyesek szerint a mai beszédének elsőszámú politikai célja éppen az, hogy visszaszerezze a „kontrollt” az eszkalálódásnak indult vitában. A helyzet súlyosságát illusztrálta, hogy csak nagy erőfeszítések árán sikerült a hétvégén megegyezni a költségvetés bizonyos tételeinek zárolásáról, ami nélkül befagyasztásra kerülhetett volna az amerikai büdzsé a deficit túllépés miatt.

Obama beszédének politikai hatása azért is fontos, mert a képviselők a következő napokban már szavaznának a az adósságplafon megemeléséről, amire szintén feltétlenül szükség van ahhoz, hogy ne kelljen azonnali fűnyíróelvet életbe léptetni a költségvetés kiadási oldalán. Márpedig ehhez a lépéshez muszáj igénybe venni az időközben erőfölénybe került képviselőházi republikánusok erejét, akik élnek is az alkalommal, és megfelelő zsarolási potenciállal kérik számon saját programjukat az elnökön.

10-éves adósságstratégia egyébként nagy valószínűséggel elsősorban a nyugdíjrendszert fogja célozni, illetve az egészségügyi programokhoz is hozzá fog nyúlni az elnök, viszont mély strukturális átalakítás a szociális ellátórendszerben nem várható. A tervek között szerepelhet még, hogy csökkentik a személyi és társasági adót, a mostani 35%-os effektív kulcsról 25%-ra.Közben külső nyomás is nehezedik az USA-ra, hogy minél előbb kezdje meg a deficitrendezést, hiszen a fejlett országok között, egyedül Amerikában nem csökkeni idén a hiány, pedig a relatíve magas növekedésnek köszönhetően itt lenne a legkönnyebb azt lefaragni – érvelt egy minapi közleményében a szokatlan éles hangnemet megütő Nemzetközi Valutaalap. Egyéb intézkedések nélkül 1500 -1650 milliárd dollárra rúghat az idei költségvetési hiány az USA-ban, ami a 14 800 milliárdos GDP mintegy 8-9%-ára fog szökni.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »