Újabb nagyköveti botrány a Wikileaks miatt

Az ecuadori kormány kedden persona non gratának nyilvánította Heather Hodges amerikai nagykövetet és felszólította, mihamarabb hagyja el az országot – számolt be a cnn.com. Az esetet ismét egy, a Wikileaks birtokában lévő sürgöny váltotta ki.

A sürgöny szerint a nagykövetségnek számos értesülése volt arról, hogy a rendőrséget irányító tábornok, még pozíciójának elfoglalása előtt érintett volt egyebek között korrupciós és emberkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményekben, valamint korrupt kollégái elleni vizsgálatokat is akadályozott. A sürgöny megjegyezte, hogy a cselekmények széles körben ismertek voltak a rendőrség felső köreiben, így az elnöknek is ismernie kellett azokat, amikor meghozta kinevezéssel kapcsolatos döntését. Felmerült az is, hogy az elnök ezzel a döntéssel egy könnyen befolyásolható és irányítható vezetőt szeretett volna a rendőrség élére.  

Ricardo Patino, ecuadori külügyminiszter szerint a döntés nem az Egyesült Államok ellen, hanem egy diplomata súlyos kijelentései ellen irányult. Az amerikai külügyminisztérium nem tekinti igazoltnak a „kiutasítást”.  

Nem ez az első nagyköveti botrány a Wikileaks kiszivárogtatásai nyomán Latin-Amerikában. Korábban Carlos Pascual, Amerika mexikói nagykövete okozott diplomáciai feszültséget a két ország között, amikor egyebek között a mexikói hadsereget illette kritikával, mintegy gyávának nevezve azt a drogok elleni küzdelemben tanúsított magatartása miatt. (Az esetről itt olvashat többet.) Barack Obama amerikai és Felipe Calderon mexikói elnök március eleji, washingtoni találkozóját követően nem sokkal – amikor is a két elnök a kábítószer elleni harc elmélyítésében állapodott meg – Pascual benyújtotta lemondását.

Perényi Krisztián

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »