Ismét gyászba borul Lengyelország

2010. április 10-én Oroszországban, a szmolenszki katonai repülőtér közelében lezuhant a lengyel légierő repülőgépe, amelyen a közép-európai állam politikai és katonai vezetői utaztak. A katasztrófa során az akkori államfő Lech Kaczynski is életét vesztette. Bár a tragédia óta már egy év telt el, még mindig sok kérdés övezi a történteket, miközben az áldozatok emlékére egy új emlékművet terveznek.

A katasztrófa érvfordulójához közeledve Lengyelországban egyre-másra kerülnek előtérbe a repülőgépszerencsétlenséget övező kérdések és viták. Egy napokban napvilágot látott hír szerint most épp arról próbálnak rendelkezni, mi legyen majd a később Lengyeloszágba visszaérkező TU-154-es gép roncsaival.

Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnök elképzelései szerint a gép roncsainak egy olyan emlékmű részévé kell válnia, amelyet az egy éve elhunyt 96 áldozat emlékére emelnek majd. A lengyel elnök szándékát Donald Tusk miniszterelnök is megerősítette egy, a Polsat TV-nek adott nyilatkozatában. Néhány olyan családtag azonban, akik hozzátartozói elhunytak a katasztrófában, nem örülnek a miniszteri elképzelésnek.

Mindezen elképzelések csak akkor kapnak azonban majd igazi aktualitást, ha a gép darabjai visszakerülnek Lengyelországba. Jelenleg a roncsok egy kijelölt helyen vannak Oroszországban és további vizsgálatok végeredményéig az orosz Államközi Repülésügyi Bizottság felügyelete alatt maradnak. Azonban az orosz vizsgálatokkal kapcsolatban a lengyel közvélemény igencsak megosztott. Egy új lengyel felmérés szerint a lengyelek kétharmada úgy gondolja, hogy a szmolenszki katasztrófa igazi okait nem hozták nyilvánosságra, és majdnem ugyanennyien hisznek abban, hogy tulajdonképpen az igazi ok sohasem fog kiderülni. A felmérés szerint csak 21 százalékuk gondolja úgy, hogy hamarosan napvilágra kerülhetnek majd a vizsgálatok eredményei. A reprezentatív felmérést a 15 évesnél idősebb lakosság körében végezték.

Takács Zsuzsanna

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »