Az orosz haderő reformere: Anatolij Szergyukov

A 49 éves Anatolij Eduardovics Szergyukovot 2007. február 15-én nevezték ki védelmi miniszternek. Elődje, a népszerű „szilovik” Szergej Ivanov politikája meglehetősen magasra helyezte a lécet, Szergyukov azonban, úgy tűnik, képes tartani a lépést nagy formátumú elődjével.

Szergyukov az első orosz védelmi miniszter, aki korábban, egy éves kötelező sorkatonai szolgálatán kívül, semmiféle kapcsolatban nem volt az orosz hadsereggel, sőt, kimaradt az orosz védel­mi minisztérium és a fegyveres erők körül kialakult érdekcsoportok hálózatából is. Végzettségét tekintve közgazdász és jogász.

1984-ben végezte el a Leningrádi Szovjet Kereskedelmi Főiskola közgazdaságtan szakát, majd egy bútorkereskedő cég vezetésében kezdett el dolgozni. Politikai karrierjének kezdete Vlagyimir Putyin elnökké választásához köthető. 2000-ben került ugyanis az orosz adóhivatal szentpétervári igazgatóságához, ahol egy évig igazgatóhelyettesként működött, majd 2004-ig igazgatóként irányította a hivatalt, miközben jogászi diplomával bővítette képzettségét a Szentpétervári Állami Egyetemen.

2004-ben ismét feljebb lépett a ranglétrán, és az Orosz Szövetségi Adóhivatal élére került. Pozíciójából fakadóan kulcsszerepet játszott a Jukosz-ügyben, melynek lezárta után elégedetten állapította meg, hogy „gyakorlatilag az összes olajcég revideálta adóbevallását, és egészen nagy összegeket fizet be.” Munkája során keménykezű vezetőként vált ismertté, aki érzelmek nélkül teljesítette feladatát, miközben kapcsolatokat építve kialakította saját körét.

Védelmi miniszterként ebből a körből válogatta maga mellé szakembereit. Kinevezése nagy visszhangot keltett Oroszországban. Egyesek roppant furcsa döntésként ítélték meg Putyin döntését, mellyel „kezdeményezőkészséget” kívánt hozni egy elavult struktúrába, mások viszont üdvözölték az adóhivatal egykori vezetőjének kinevezését, akitől a korrupció csökkentését és a haderő pénzügyeinek rendbetételét várták.

Szergyukov munkájának kezdetén nagyrészt lecserélte a minisztérium és a vezérkar állományát, közgazdászként a hatékonyságot és a tervezett reformokhoz kötődő szakmai érdekeket helyezve előtérbe. Döntései az elvárásoknak megfelelően főként szervezeti és pénzügyi kérdésekhez kapcsolódnak, továbbá valóban fontos számára a korrupció elleni harc és az orosz hadseregben elkövetett más visszaélések visszaszorítása, valamint kezdeményezőkészségben sincs hiány.

Az Orosz Föderáció haderejének reformja hivatalosan 2008-ban kezdődött és 2020-ig tart majd, fő célja pedig az, hogy az elavult felszereléssel rendelkező, nehézkes orosz tömeghadseregből a XXI. század új kihívásainak megfelelő, kisebb méretű, jól képzett szerződéses haderőt alakítson ki. Ehhez azonban nagy mértékű leépítésre van szükség – egyes források szerint akár 200 000 fő veszítheti el munkahelyét a hadseregben. A fejlesztésekre való ráfordítások viszont hatalmas mértékben növekednek majd, a legkorszerűbb eszközök beszerzése egyértelmű prioritás, és 2012 után is folytatódni fog.

Szergyukov személye a merésznek mondható újítások miatt megosztóvá vált, a reform kérdése pedig egész Oroszországban és világszerte is számos vitát váltott ki. Támogatói szerint kinevezése Putyin legjobb döntése volt a védelmi szférában, a reformok hatásaként pedig arra számítanak, hogy 2012-re valóban egy jól felszerelt, professzionális és mobil haderő jön létre. A védelmi miniszter természetesen sok ellenséget is szerzett magának a „régi rend” elkötelezett hívei közül. Több tábornok például önként lemondott pozíciójáról, hogy kifejezze ellenérzéseit a haderő „gyengítése” iránt, más ellenzők pedig olyan műtéthez hasonlították a reformokat, melyet konzílium és diagnózis nélkül hajtanak végre.

Szergyukov pozíciója jelenleg meglehetősen erős, sem az elnökváltás, sem az ellenzők mozgalma nem tudta megrengetni mindezidáig. Ismert róla, hogy 2007-ben, amikor apósát, Viktor Zubkovot miniszterelnökké nevezték ki, összeférhetetlenség miatt lemondott védelmi miniszteri székéről, lemondását azonban nem fogadták el. 2010-ben a VCIOM közvélemény-kutató cég felmérése szerint 30%-os népszerűséget élvezett, ami a lista 7. helyét jelenti, tehát orosz viszonylatban mindenképpen pozitívnak számít.

Szálkai Kinga

Friss hírek