Az európai szabadalomért

Nyolcadik alkalommal konzultáltak egymással az Európai Unió Tanácsának soros elnöki feladatairól a kormány és a civilek képviselői március végén. A budapesti Európa Pontban ezúttal a versenyképesség került terítékre, amelyről a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára, Dr. Cséfalvay Zoltán beszélt.

A stratégiai államtitkár június végéig a nemzeti miniszterekből álló Tanács versenyképességi formációját vezeti. A testület meglehetősen sok feladattal foglalkozik, még az olyan, elsőre jelentéktelennek tűnő dolgokkal is, mint a textiltermékek szálösszetétele. A magyar elnökség előtt azonban olyan horderejű ügyek is tornyosulnak, mint az egységes európai szabadalmi rendszer megteremtése.

A közös módszer kidolgozása azért fontos, mert míg az Egyesült Államokban bárki egy egyszeri benyújtást követően, 2000 eurónyi összegért levédetheti találmányát, addig az Európai Unióban ezt országonként kell megtenni, ami 13 államra nézve is közel 18000 euró. A közös bejegyeztetés ennél lényegesen olcsóbb lenne: a számítások szerint 6000 euró. A feladat nem egyszerű, fél évszázada nem sikerült megoldani. Több elnökség is sikertelenül futott neki a közös rendszer létrehozásának. Ezek után nem meglepő, ha az államtitkár „történelminek” és a magyar elnökség egyik legnagyobb sikerének értékelte azt, hogy 25 tagállam március 10-én megállapodott az egységes szabadalom megteremtésében. A megállapodásból csak az olaszok és a spanyolok maradtak ki, mert a majdani dokumentumokat kötelezően le akarták fordíttatni a saját nyelveikre is.

Újságírói kérdésre válaszolva Cséfalvay Zoltán elmondta, mindössze két nappal az egységes szabadalomvédelem elfogadása előtt az Európai Bíróság alaptörvénybe ütközőnek találta a terv egyik sarkalatos pontját. Jelenleg egy külön szabadalmi bíróság létrehozásának, illetve a fordítási költségeknek a kérdése tisztázatlan. Az egységes szabadalom, amely a tervek szerint 2014-től lépne életbe, az idén induló európai kutatási keretnek is fontos része lehet. Ez ugyanis három feltétel mentén működik: segíti az európai piachoz való hozzáférést, csökkenti az adminisztrációs költségeket és támogatja az innovációt. Márpedig az egységes szabadalom rendszere mindhárom kritériumnak megfelelne.

Az egységes európai piac létrehozásáról egyébként Michel Barnier, belső piaci biztos egy félszáz javaslatból álló csomagot terjesztett elő, amely szintén ad munkát az elnökségnek. Az ötven pontból ugyanis májusra csak egy tucatnyi maradhat. Cséfalvay szerint azokat a pontokat kellene kiemelni, amelyek követik a technológiai változásokat, például az online kereskedelemre vonatkoznak. A megállapodást nehezíti a szabad piacot és a szociális szempontokat hangsúlyozó országok közti ellentét. A versenyképességről szóló fórum a személyes konzultáció után is folytatódik. A téma iránt érdeklődők az euvonal.hu oldalon tehetik fel kérdéseiket, mondhatják el véleményüket.

Márton Balázs

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »