Bezárják Fukusimát

A fukusimai atomerőművet üzemeltető vállalat szerint mindenképpen fel fogják számolni a létesítmény 1–4-es blokkjait, miután azok helyreállítása már nem lehetséges. A helyzet stabilizálásán dolgozó szakembereknek továbbra sem sikerült megakadályozniuk a radioaktív anyagok tengerbe szivárgását, ráadásul a napokban New Yorkban és Pozsonyban is jódot mutattak ki az esővízben. Az elhúzódó válság következtében könnyen csődbe juthat a legnagyobb ázsiai közművállalat.

A Tokyo Electric Power (TEPCO) vállalat tegnapi bejelentése szerint felszámolják a Fukusima-1 erőmű 1–4-es reaktorait, mivel azok helyreállítása immár lehetetlenné vált – jelentette a Kyodo hírügynökség. A hűtőrendszerek leállását követően az 1–3-as blokkokban valószínűleg megsérült a reaktormag, míg a 4-es reaktorban a kiégett fűtőelemek hevültek túl, miután megszakadt az azokat tároló medencék vízellátása. A cég tájékoztatása szerint az 5-ös és a 6-os reaktorok stabil állapotban vannak, az alapvető funkcióik továbbra is biztosítottak, ezen két blokk jövőbeli üzembe helyezéséről a TEPCO konzultációt fog folytatni a helyi lakossággal. Ugyanakkor Edano Jukio kabinetfőtitkár sajtótájékoztatóján mind a hat reaktor elbontását szükségesnek tartotta, mint mondta, e lépés elkerülhetetlen az elmúlt három hét eseményeinek „társadalmi hatásait” figyelembe véve.

Mindeközben a vállalat munkásainak továbbra sem sikerült megakadályozniuk a radioaktív anyagok szivárgását. A TEPCO keddi, az erőműtől 330 méterre végzett tengeri mérései szerint a jód 131-es izotópjának koncentrációja a megengedett határérték 3355-szörösére rúgott a vízben, mely arra enged következtetni, hogy a megsérült reaktorokból folyamatosan radioaktív anyagok szivárognak a Csendes-óceánba, habár ezt a japán Atomenergia-biztonsági Ügynökség (NISA) kedden még nem látta bizonyítottnak. Szombaton a jód-131 koncentrációja a határérték 1850-szerese, míg csütörtökön 1250-szerese volt. A hétvégén a 2-es reaktor turbinacsarnokában az óránkénti ezer millisievertet meghaladó sugárzást mértek, míg az épületben található vízben a radioaktív anyagok koncentrációja elérte a reaktormag vizében normális esetben jelen lévő dózis százezerszeresét.

A helyzet stabilizálásán dolgozó szakemberek számára komoly fejtörést okoz, hogy a sérült reaktorokat továbbra is kénytelenek vízbefecskendezéssel hűteni, azonban ezzel párhuzamosan el kell távolítaniuk az épületekben összegyűlt, erősen szennyezett vizet a sugárzás csökkentése, valamint a további szivárgások megakadályozása okán. A reaktorépületekben álló víz emellett a hűtőrendszerek újraindításában is akadályozza a cég szakaembereit. A legfrissebb hírek szerint a TEPCO a sugárzó anyagok terjedését megakadályozandó gyantával tervezi bepermetezni az erőmű romjait, a műveletet csütörtöktől próbajelleggel robotok fogják végezni. A blokkokban álló víz eltávolítására több lehetséges megoldási lehetőség is felmerült, a NISA egy tisztségviselője új tárolómedencék kiásását javasolta, míg felmerült a szennyezett folyadék tartályhajókra szivattyúzása is.

A sokasodó problémákat tovább bonyolítja, hogy hétfőn a Fukusima-1 erőmű területén végzett mérések során öt helyen is plutóniumot találtak a talajban, habár a TEPCO tájékoztatása szerint az anyag csak kis mennyiségben jutott a földbe, így nem káros az egészségre. Kedden az amerikai Energiaügyi Minisztérium tisztségviselője „jelentéktelen mértékűnek” nevezte a plutónium-szennyeződést. Az anyag minden bizonnyal a megsérült hármas reaktorból jutott a talajba, mely blokkban plutónium-uránium alapú (MOX) fűtőelemeket használtak.

Tengerentúli szennyezés, nemzetközi segítség

Jelentések szerint a Fukusima-1 erőműből kiszabadult radioaktív anyagok elérték az Egyesült Államok keleti partját és Európát is. A Kyodo hírügynökség arról számolt be, hogy szerdán New York államban a levegőben és esővízben kis koncentrációjú radioaktív anyagokat mutattak ki, míg az index híre szerint kedden Pozsonyban is a szokásos érték 500-szorosára tehető mértékű jód-131-et találtak a csapadékban. Szakemberek tájékoztatása szerint ugyanakkor a nyolc nap felezési idejű izotóp jelenlegi koncentrációja nem jelent veszélyt az egészségre, továbbá a háttérsugárzás nem nőtt a Kárpát-medence térségében.

A válsághelyzet megoldására számos ország ígért segítséget Japánnak. Szerdán a szigetországba érkezett a fukusimai erőmű hármas blokkjában is használt MOX fűtőanyagot gyártó francia Areva atomipari vállalat vezetője, aki öt szakemberével a szennyezett víz reaktorépületekből való kiszivattyúzásában nyújt majd segítséget a TEPCO-nak. Kan Naoto miniszterelnök a tegnapi nap folyamán telefonbeszélgetést folytatott Barack Obama amerikai államfővel, aki további segítséget ígért a japán kormánynak a fukusimai helyzet stabilizálására. Korábbi hírek szerint az Egyesült Államok ipari robotok kölcsönadását tervezi Japánnak, melyek nagy segítséget nyújthatnak a fukusimai erőmű egyes, a magas sugárzási szintek miatt emberek számára megközelíthetetlen részein végzendő munkálatok kivitelezésében. Obamához hasonlóan – az elmúlt hetekben az atomkérdést illetően pálfordulatot tett – Angela Merkel kancellár is támogatásáról biztosította Kant, ugyanakkor a német segítség konkrétumai egyelőre nem ismertek.

Össztűz alatt és csődközelben a Tokyo Electric Power Co.

Az elmúlt hetekben mind a kormány, mind a lakosság, mind pedig a sajtó irányából számos kritika érte a vállalat válságkezelését. A TEPCO a fukusimai helyzettel kapcsolatos elégtelen tájékoztatás, a pontatlan mérések, a munkavédelmi előírások be nem tartása, valamint a válságkezelésre való felkészületlenség és a helyzet stabilizálására irányuló beavatkozások elhúzódása miatt az elmúlt három hét alatt folyamatos össztűzben állt a japán lapok és a kabinet részéről. Ráadásul a cég elnökét, Simizu Maszatakát kedden kórházba kellett szállítani magas vérnyomás és szédülés miatt. Korábbi sajtóhírek szerint Simizu már március 16-án megbetegedett, legutóbb március 13-án mutatkozott nyilvánosan egy sajtótájékoztatón. Feladatait átmenetileg Kacumata Cunehisza, a vállalat igazgatótanácsának elnöke vette át.

Az elmúlt napok hírei szerint a fukusimai erőművel kapcsolatos problémák anyagilag is padlóra küldhetik a TEPCO-t. Ázsia legnagyobb közműcégének részvényárfolyama március 11-e óta 80%-ot zuhant, ráadásul Kacumata szerdai bejelentése szerint a korábban felvett 2 ezer milliárd jenes (kb. 4500 milliárd forint) hitelek nem lesznek elegendőek a katasztrófa által okozott károk rendezésére. A vállalat teljes hitelállománya jelenleg kb. 7500 milliárd jenre rúg, habár ezen összeg több mint kétharmadát kötvények teszik ki. A japán törvények szerint atomerőmű-balesetek esetén az üzemeltetőt terheli a kártérítés felelőssége, így a TEPCO-nak várhatóan hatalmas összegeket kell majd kifizetnie a Fukusima-1 erőmű környékéről kitelepített lakosoknak, továbbá a régió farmereinek és halászainak is. Az erőmű 20 km-es körzetéből eddig 70 ezer embert kellett kitelepíteni, míg a kormány a sokasodó problémák következtében a napokban fontolóra vette további 130 ezer lakos evakuálását is. Mindemellett komoly pénzügyi és logisztikai gondokat okoz a cégnek a fukusimai áramtermelő-kapacitás helyettesítése is, a Nomura elemzője szerint csak az atomenergia olaj- és gázszállítmányokkal való kiváltása legalább havi egymilliárd dolláros többletköltséget jelent majd a TEPCO számára.

A cég gondjainak következtében Genba Koicsiro nemzetpolitikai miniszter keddi nyilatkozatában kilátásba helyezte a TEPCO államosítását is. Genba elmondta: „mivel az állam támogatta az atomenergia felhasználását, végső soron felelősséget kell vállalnia ”, melyet elemzők úgy értelmeztek, hogy Tokió átvállalja a kárrendezés költségeit, amennyiben ennek megfizetésére a TEPCO nem lesz képes. Edano Jukio kabinetfőtitkár ugyanakkor kijelentette, hogy a kormány „egyelőre nem gondolkozik az államosításon”, míg Kacumata szerdán leszögezte, hogy minden tőle telhetőt megtesz a TEPCO magánkézben tartásáért.

Kacumata bejelentése szerint még hosszú ideig húzódhat a válság, mint monda, valószínűtlen, hogy a sérült reaktorok állapotát néhány héten belül stabilizálni tudják majd. A NISA szóvivője szerint a Fukusima-1 erőmű teljes leszerelése akár húsz évbe is telhet, s amennyiben a közeljövőben nem sikerül helyreállítani a hűtőrendszereket, illetve megakadályozni a további szivárgásokat, a TEPCO tájékoztatása alapján akár egy, a csernobilihoz hasonló betonszarkofág emelése is szükségessé válhat. Ugyanakkor a csernobili párhuzam a sugárzás mértékét illetően semmiképpen sem lenne helytálló: a Reuters által megszólaltatott szakértők szerint a Fukusima-1 körzetében észlelt adatok jóval alacsonyabbak, mint az ukrán erőmű zónájában manapság, azaz 25 évvel az ottani katasztrófa után mért dózisok.

Mészáros Tamás

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »