Döcögősen halad a spanyol takarékszövetkezeti hitelintézetek konszolidációja, legalábbis a tegnap esti határidőre nem mindegyik „Cajasnak” sikerült dűlőre jutnia a fúzióról. Az egyik legnagyobb egyesülést hat ilyen tartományi hitelintézet megegyezésének hiányában egyelőre lefújták – értesült a Financial Times. A lap szerint a gondot az jelentette, hogy a hat bank közül az egyiknek olyan nagy a kitettsége az ingatlanpiacon, hogy a spanyol jegybank által előírt kötelező tőkefedezet előteremtéséhez a korábbi másfél milliárd eurós igény helyett akár 2.5 milliárd euróra is szüksége lehet a létrejövő hitelintézetnek, amit csak a spanyol állami bankmentő alapból tudnának lehívni. Így viszont a többi cajasban felmerült az államosítás rémképe, ezért inkább elutasították az egyesülést. Az eset jól példázza, hogy a vártnál nehézkesebb lesz megtisztítani ezeknek a hitelintézeteknek a portfólióját a kockázatos eszközöktől, ami miatt nőhet a bankok tőkefedezeti igénye. Ezt szinte kizárólag állami forrásból tudják előteremteni, ami viszont a spanyol költségvetés elé gördíthet komoly akadályokat. Valószínűleg szövetségi közvetítésre, esetleg a jegybank hatására kerülhet pont a bankegyesülésre.
Friss hírek
600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »Fenntartható ajándékok a dolgozóknak (x)
A vállalati ajándékozásban az elmúlt évek során egyre hangsúlyosabbá vált a környezettudatosság kérdése.
Read More »A rosszul kiválasztott bérlő pénzügyi és jogi kockázatai (x)
A lakás kiadása rendszeres bevételt hozhat, de egy elhamarkodott döntés könnyen veszteségbe fordíthatja a befektetést. A késve érkező bérleti díj, a lakásban keletkező kár vagy egy elhúzódó jogvita nemcsak pénzt visz el: a tulajdonos idejét és nyugalmát is felemésztheti.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.