Több jut székelyföldi műemlékekre

Az elmúlt években hátrányosan megkülönböztették Háromszéket, Székelyföldet, jóval kevesebb pénz jutott műemlék-helyreállításra, mint Románia  más régióiban, ezt próbálja most pótolni a bukaresti művelődési tárca – mondta el sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor miniszter. Beszámolójából kiderült, idén az eddigieknél háromszor több pénzt kap a megye műemlékek felújítására.

A tárcavezető elmondta, 2007-ben négy, 2008-ban három, 2009-ben pedig két műemlék épület szerepelt a kulturális tárca felújítási programŹjában, többnyire 800 000–900 000 lejt utaltak ki Háromszéknek. A helyzet kiegyensúlyozása már tavaly megkezdődött, Kovászna megyéből 18 műemlék került fel a minisztérium listájára, ezek közül 11 magyar érdekeltségű, és összesen hárommillió lejt utaltak ki. Idén a minisztérium pénzéből finanszírozzák a gidófalvi, feldobolyi, kálnoki, zabolai református templom, az illyefalvi református erődtemplom, a sepsiszentkirályi és a kökösi unitárius templom, a zágoni Mikes–Szentkereszty-udvarház felújítását.

Sepsiszentgyörgyről a székek egykori székháza, ma a Bod Péter Megyei Könyvtár került fel a listára, és az egykori Hungária Szálló, a mai Megyei Postahivatal épülete, de renoválják a nagyajtai községházát, a csernátoni Ika-várat, az imecsfalvi Cserey-udvarházat, a lemhényi Szent Mihály római katolikus templom épületegyüttesét, a vargyasi Szent Arkangyalok fatemplomot, a kézdivásárhelyi egykori katonaneveldét és az uzoni egykori Pünkösti-udvarházat, a mai könyvtárat.

Kelemen Hunor ugyanakkor közölte: a kulturális tárca műemlék-helyreállítási különalapjából több mint 1,215 millió lejjel finanszírozzák az egykori sepsiszentgyörgyi Bazár, a mai Gyárfás Jenő Megyei Képtár épületének felújítását. Itt elsősorban a nyílászárókat cserélik ki, korszerűsítik a fűtésrendszert, és megvásárolják azokat a biztonsági, fény- és hangtechnikai felszereléseket, amelyek magas színvonalú kiállítótér kialakításához szükségesek, hogy a képtár bekapcsolódhassék a nemzetközi kulturális körforgásba.

Kitekintő / Háromszék.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »