Két új atomreaktor építését tervezi Románia

Románia folytatja nukleáris energiafejlesztési programját az energiaimporttól való függőség korlátozása érdekében – közölte a Nuclearelectrica állami energiaipari vállalat igazgatója, Pompiliu Budulan.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy az ország déli részén fekvő cernavodai atomerőmű a legbiztonságosabbak egyike a világon.

„Ha nem építjük meg (a két tervezett reaktort) Románia elektromos energia importra fog szorulni” – mondta Pompiliu Budulan újságíróknak atomenergia biztonsági szenátusi bizottsági meghallgatását követően. „Mindent megteszünk ennek érdekében, különös tekintettel arra, hogy az EU Bizottság erre meg is adta az engedélyt” – mondta.

Románia két új reaktor építését tervezi a cernavodai atomerőműben, ahol a jelenleg üzemelő két reaktor együttesen 1.400 megawatt kapacitással 18 százalékát fedezi az ország elektromos energia szükségletének. Bukarest tervezi egy második atomerőmű megépítését is – írja az MTI.

A japán nukleáris krízishelyzet az atomerőmű biztonságát illetően felmerült kétségekkel kapcsolatban Pompiliu Budulan rámutatott, hogy a „Candu” típusú reaktoroknál alkalmazott technológia a „legjobb” és még „soha nem okozott balesetet”. „A cernavodai erőmű a lehető legnagyobb biztonsággal üzemel” – tette hozzá Vajda Borbála, a nukleáris ügyeket felügyelő nemzeti bizottság elnöke.

Kitekintő / Szatmár.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »