A légicsapás népszerű, az elnök nem

Ha bizakodott is Obama elnök esetleg abban, hogy a líbiai beavatkozásnak köszönhetően nő a népszerűsége az amerikai lakosság körében, csalatkoznia kellett. Az elnök támogatottsága az utóbbi napokban ugyanis nem emelkedett jelentős mértékben: a közvélemény kutatásokat átlagoló realclearpolitics.com szerint jelenleg a lakosság 48,4 százaléka támogatja, míg 46 százalék ellenzi Obama politikáját – e két érték március folyamán nem változott jelentős mértékben egyik irányban sem.

A helyzet azért paradox, mert az Ipsos közvélemény kutató cég egyik friss felmérése szerint a lakosság hatvan százaléka támogatja az USA és szövetségeseinek a légicsapásait, míg 79 százalékuk azzal is egyetértene, ha Kadhafi elűzése lenne a katonai beavatkozás célja (ez hivatalosan nem szerepel a célok között.) Obama ennek ellenére egyelőre nem tud profitálni a népszerű líbiai misszió sikeréből, talán azért, mert túl sokáig várt a felkelők támogatásával, és átengedte a franciáknak és briteknek a kezedeményezést – vélik elemzők.  

Hettyey András

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »