Megtartaná a kormány az államosított részvényeket

Fellegi Tamás, Fejlesztési miniszter tegnap adott interjújában arról beszélt az InfoRádiónak, hogy a kormány várhatóan hosszabb távon is megtarthatja tulajdonában azokat a stratégiai fontosságú részvényeket, amelyek a magánnyugdíj pénztári portfóliókból kerültek az állami alapba. Mint Fellegi hangsúlyozta, a kormány egyelőre vizsgálja az összetételét az állami kezelésbe került vagyonelemnek, és ezt követően alakítja ki stratégiáját, de a tervek szerint egy külön vagyongazdálkodási formában kapnának helyet az Államadósság Kezelő Központon belül azok a részvények, amelyek stratégiainak minősített magyar vállalatokban vannak, tehát ezeket nem vezetik azonnal a piacra.

Fellegi nevesítette is ezeket a cégeket, így a MOL, OTP és a Richter részvényeiről lenne szó. Fellegi hozzátette, hogy a kormány törekvése, hogy az állam továbbra is gazdálkodni tudjon ezekkel a részvényekkel. Egyelőre nem tudni sokat a kormány stratégiájáról, ugyanis még azt sem látni, hogy milyen vagyonelemek, milyen arányban kerülhettek állami felügyelet alá. Ami biztos, hogy az állampapírokat bevonják, ami az adósságcsökkentéshez kell. Viszont a költségvetési törvény szerint a nyugdíjbiztosítási alap az idei évre 530 milliárd forintos bevétellel kalkulál innen, vagyis ezt valamilyen formában készpénzként elő kell teremteni.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »