Épületeteket gyújtottak fel a szíriai tüntetők

A korrupció ellen, nagyobb politikai szabadság és a pénteki összecsapások öt halálos áldozatának emlékéért demonstráltak.

Vasárnap szíriai tüntetők az ország déli régiójában található Deraa városában egy bírósági komplexumot, az uralkodó Baath párt főhadiszállását és két telefontárság – MTN és az elnök unokatestvérének tulajdonát képező Syriatel – épületét is lángokba borították. „Az elnyomás és korrupció szimbólumait gyújtották fel”- idéz egy aktivistát az al-Jazeera – „ a közeli padokat nem érintették”.

A tüntetők a korrupció ellen, nagyobb politikai szabadság és a pénteki összecsapások öt halálos áldozatának emlékéért demonstráltak. „Mi szabadság szerető emberek vagyunk” – skandálta a tömeg, s – az AFP hírügynökség jelentése szerint – megindultak a helyi kormányzó otthona felé. A biztonsági erők azonban végül megállították a dühös tömeget. Az összecsapásokban – ahol a karhatalom könnygázt és éleslőszert is bevetett – egy tüntető életét vesztette, míg több százan megsérültek.

A SANA szíriai hírügynökség szerint a Belügyminisztérium bizottságot állított fel, hogy kivizsgálja a pénteki eseményeket, ahol a biztonsági erők erőszakos fellépése öt halálos áldozatot eredményezett. Biztosítottak arról mindenkit, hogy a felelősöket felkutatják és megbüntetik. „Al-Assad elnök úr ugyanannyira törődik az emberek életével és biztonságával, mint ahogyan az ország biztonságával és stabilitásával. Ezért utasítást adott arra, hogy minden szükséges eszközt igénybe kell venni, hogy megbüntessék mindazokat, akik igazolhatóan felelősek a történtekért.” – nyiltkozta Deraa-ba érkező kormánydelegáció egyik tagja, Tamer Al-Hajjeh Helyi Közigazgatásért felelős miniszter.

Németh Vera

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »