Magyarországi hagyományőrzőt vertek Erdélyben

Március 16-án délután a Maros megyei Szászrégen közelében két ismeretlen a 935 AYN ideiglenes, piros rendszámot viselő fehér színű Fiat kocsival a dr. Kovács Péter 37 éves magyarországi állatorvos által vezetett jármű elé hajtott, megállásra kényszerítve őt.

A meglepett férfit kiráncigálták a kocsiból, többször is arcon ütötték, fenéken rúgták, és arra kényszerítették, kaparja le a jármű hátsó számtáblájáról a magyar felségjelt. Minden bizonnyal emiatt kötöttek bele. Egyik bántalmazója tört magyarsággal azt mondta, hogy azért verik meg, mert előző nap a magyarok „csúnyán viselkedtek” Kolozsváron. Miután helybenhagyták, a két ismeretlen férfi Kolozsvár irányába hajtott el.

A hagyományőrző solti állatorvos, a Magyar Hagyományőr Világszövetség tagja tíz éve rendszeresen részt vesz a felső-háromszéki március 15-i rendezvényeken, ahol díszes huszár egyenruhában feleségével együtt vonul fel. Megkeresésünkre telefonon elmondta: eddig soha nem fordult elő vele ilyesmi, egyszerűen nem jön, hogy elhiggye, ami fényes nappal lakott településen (Magyarfülpösön) vele történt. Az állatorvos nem tett feljelentést.

Kitekintő / Háromszék.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »