Több tonnányi fegyvert talált az izraeli haditengerészet

Fegyvereket szállító hajót foglalt el az izraeli haditengerészet elitkommandója (Sayaret 13) kedden az izraeli partoktól 200 tengeri mérföldnyire a Földközi-tengeren. A legénység minden ellenállás nélkül megadta magát; az első hírek szerint nem tudták, hogy több tonnányi fegyvert tartalmaz a rakományuk. A „Viktória” névre keresztelt hajót az izraeli Ashdod kikötőjébe irányították. A hajó egy német vállalat tulajdona, francia vállalat üzemelteti és libériai zászló alatt hajózott – így mindhárom országot értesítették a történtekről.

Izraeli biztonsági tisztviselők feltételezése szerint a fegyverek Iránból származnak és a Gázai-övezetbe szánták. A fegyverek útja valószínűleg Iránból szárazföldi úton először Szíriába, majd a szíriai Lattakia kikötőből Törökországon át Egyiptomba vezetett, onnan a Raffah-i csempészalagútakon át érkeztek volna a Gázai-övezetbe. Az izraeli hadsereg már egy ideje figyelte a hajót, s még mielőtt az elérhette volna El-Arish kikötöjét, cselekedett. „Jogunk és kötelességünk volt megállítani ezeknek a fegyvereknek a csempészetét” – nyilatkozta az akció után Benjamin Netanhaju izraeli miniszterelnök (Haaretz).

Nem ez az első eset, hogy Izrael fegyvereket csempésző hajót foglalt el. A leghíresebb eset 2003-ban történt, mikor ötventonnányi fegyverkészletet (rakéták, lőszerek, stb.) foglaltak le a Karine-A hajón, amely szintén a Gázai-övezetbe tartott.

Németh Vera

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »