Átalakítanák a chilei felsőoktatási rendszert

A chilei állami és magánegyetemek képviselőivel, egyetemisták szövetségével karöltve kezdte meg a munkát az Oktatási Minisztérium képviselő csoportja, hogy közösen dolgozzák ki a felsőoktatási rendszer jövőbeni struktúráját. A santiagoi egyetem rektora, Juan Manuel Zolezzi elmondta, hogy „azért dolgozunk, hogy egy jobb felsőoktatási rendszert biztosítsunk Chile számára”, írja a La Tercera.

A tárgyalásokon napirendre kerül többek között a felsőoktatás szerepe, az állami támogatási rendszer, a társadalomtudományok  és a tudományos kutatás fontossága. Ha minden a tervek szerint halad, nyárra elkészülhet a végleges tervezet is.

A legelső megbeszélés alkalmával, ahol az összes résztvevő képviseltette magát, Zolezzi hozzátette, hogy a tárgyalássorozatnak igen nagy a tétje, a cél az, hogy egy hatékonyabb oktatási rendszert hozzanak létre az országban. A Rektori Tanács képviselője szerint a chilei felsőoktatási rendszer egyáltalán nem rossz, de figyelembe kell venniük az elmúlt 20-30 év változásait az említett tudományok kapcsán.

Sándor Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »