RMDSZ-es kerülhet a román légitársaság élére

Április elsejétől megüresedik az állami tulajdonú Tarom légitársaság vezérigazgatói posztja. A vállalat vezetője, Ruxandra Brutaru tegnap beadta a lemondását, okai nem ismeretesek – nyilatkozták a HotNews.ro-nak szállításügyi minisztériumi források.

Az információnak az RMDSZ számára is hírértéke lehet, ugyanis egy éve a kisebbik kormánypárt jelöltje volt a várományosa a koalíciós alkuk révén megszerzett posztnak.

Gombos Csaba vállalkozó, Maros megyei tanácsos azonban végül mégsem kapta meg a tisztséget, Radu Berceanu akkori szállításügyi miniszter ugyanis – koalíciós egyezség ide vagy oda – megtagadta a kinevezését. Arra hivatkozott, hogy a vezérigazgatónak járatosnak kell lennie a légi szállításban. Berceanu így megőrizte tisztségében Ruxandra Brutarut, akit még 2009-ben, a szociáldemokra-demokrata-liberális nagykoalíció idején neveztek ki a Tarom élére.

Az Új Magyar Szó tegnap nem tudta egyik RMDSZ-es vezetőt sem kifaggatni arról, hogy igényt tart-e még a kisebbik koalíciós alakulat erre a tisztségre; a lap hívásaira nem válaszolt Gombos Csaba sem.

A Tarom évek óta veszteségesen működik, idén nyílt először lehetőség arra, hogy a légitársaság nullszaldóval zárja az évet. A Nemzetközi Valutalaphoz intézett legutóbbi szándéklevelében a bukaresti kormány ígéretet tett arra, hogy stratégiai befektetőt keres a vállalat talpra állításához.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »