Megállapodtak a németek a Gazprommal

Március 10-én Szentpétervárott a Wintershall és a Gazprom aláírtak egy memorandumot, amelynek lényege, hogy paritásos alapon fejleszthetik létesítményeiket a másik cég kitermelésének helyszínén. Mindkét fél nagyon elégedett volt az elért eredményekkel, írja a Lenta.ru orosz lap.

A megállapodás keretében a BASF német konszern, amelynek része a Wintershall, jogot kapott arra, hogy két létesítményt fejlesszen ki az Urengoj gázmezőn, Nyugat-Szibériában. Ezen a területen a gázkészletek nagyon mélyen helyezkednek el 3600-3800 méteres mélységben, aminek a kitermeléséhez speciális technológiára van szükség. Cserébe a Gazprom hasonló módon vesz részt a németek északi-tengeri munkálataiban. Mindkét fél 50 százalékos részesedést kap a másik kitermeléséből.

A BASF és a Gazprom közti együttműködés immáron több évre tekint vissza. Az Északi Áramlat megépítésében mindkét vállalat jelen volt, továbbá együtt állították fel az Acsimgaz elnevezésű vállalatot, amely szintén Nyugat-Szibériában folytat kitermelést 2003 óta. Az északi-tengeri gázmezőkben szerzett orosz befolyás nagy jelentőséggel bírhat a jövőben, hiszen azokon a területeken sok kiaknázatlan forrás áll még mindig rendelkezésre.

Rózsa József

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »