Őrizetben Kézdivásárhely MPP-s polgármestere

Csúszópénz elfogadása miatt őrizetbe vette pénteken a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Rácz Károlyt, Kézdivásárhely polgármesterét. A Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben 2008-ban polgármesteri mandátumot nyert Ráczot rajtakapták, amint csúszópénzt fogadott el. Az ügy érzékenyen érintheti az MPP-t, mivel az alakulat idén nem csak március 15-i központi ünnepségét, hanem egy nappal azt megelőzően kongresszusát is Kézdivásárhelyen tervezi megtartani.

A DNA pénteki közleménye szerint Rácz Károlyt 24 órára őrizetbe vették, szombaton pedig az ügyészek kérni fogják, hogy a Kovászna Megyei Törvényszék helyezze 29 napos előzetes letartóztatásba az MPP-s polgármestert.

A korrupcióellenes ügyészek szerint Rácz egy éven át, tíz alkalommal fogadott el csúszópénzt, legutóbb 10 ezer lejt, pénteken.

A korábban indult vizsgálat során kiderült, hogy miután a kézdivásárhelyi önkormányzat 2010 februárjában szolgáltatási keretszerződést kötött egy céggel sóder és aprókavics beszállítására, Rácz Károly polgármesterként egy konkrétan meg nem határozott pénzösszeget kért a szerződés „problémamentességének” biztosítása fejében a cég ügyvivőjétől – aki aztán feljelentette.

A DNA szerint Rácz Károly a 2010 április és 2011 február között  összesen 41 ezer lejt kapott csúszópénzként: 2010 április és október között havonta 4 ezer lejt, novemberben 10 ezer lejt, és idén február 17-én 3 ezer lejt.

A tettenérést március 11-én, pénteken rendezték meg a DNA ügyészei, ekkor vett át az MPP-s polgármester 10 ezer lejt feljelentőjétől.

Mint arról tájékoztattunk, az MPP idén Kézdivásárhely főterén tartja március 15-i központi rendezvényét, egy nappal korábban pedig szintén az udvarteres városban zajlik a szervezet Országos Tanácsának munkaülése.

Krónika

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »