Elkerülhetik a börtönt a kisebb bűntetteket elkövetők

Módosították a büntetőtörvénykönyvet Oroszországban március 7-én, amit azóta az orosz államfő Dmitrij Medvegyev alá is írta, értesült az orosz Interfax hírügynökség. A törvény módosítása enyhíti a büntetést számos, korábban börtönnel büntetett bűncselekmény számára.

A most enyhített bűntények közé olyanok tartoznak, mint az illegális vállalkozás, a levelezés és a telefonbeszélgetések titkosságának a megsértése, lopások és más hasonló nagyságú bűncselekmények. A Dmitrij Medvegy által aláírt módosítás összesen 68 különböző bűncselekmény számára jelent enyhítést.

A börtön helyett – a bűncselekmény súlyától függően – a büntetés alsó határa mostantól 11 bűncselekmény esetében pénzbüntetés, 12 esetében pedig közmunkák, írja a Lenta.ru orosz lap. Ugyanakkor a korábban enyhe bűncselekmények kategóriájába eső kategóriákat is enyhítették: 118 bűncselekmény esetében eltörölték a közmunkával büntetendő alsó határat.

A módosítások fő ösztönzője maga az orosz elnök volt. Az orosz igazságügyi minisztérium, Alekszander Konovalov szerint a most bevezetett módosításokkal az orosz büntetésvégrehajtási intézetekben lévő rabok száma egy harmadával csökkenhet.

Az orosz büntetőtörvénykönyv enyhítése már tavaly januárjában megtörtént, amikor 2010. január 10-én életbe lépett az addig nem alkalmazott, szintén Dimitrij Medvegyev által megvalósított új fajta büntetési forma, a háziőrizet. A házőrizetet kisebb bűncselekmények elkövetőire szabhatják ki, és szintén azt a célt szolgálják, hogy egyrészt csökkenjen a rabok száma az orosz börtönökben, másrészt pedig az elítélteket ne az állam tartsa el, hanem a háziőrizet esetében saját maga állja az ellátását és lakóhelyét.

Anton Bendarzsevszkij

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »